Giovianni Servetti hátán felpúposodott a fényes, fekete kabát. Olyan volt, mint egy leselkedő menyét.
Nem volt rajta kívül senki a szobában. A márványasztalon ott feküdt a fekete tok és benne a híres Guarnerius. Servetti lábujjhegyen a folyosóra nyíló ajtóhoz ment. Lenyomta a kilincset és kinézett. Sehol nem látott senkit. Csendesen becsukta az ajtót, és miután egy pillanatig hallgatózott, odasettenkedett az asztalhoz.
A bíborlila bársonybélésen ott feküdt az aranybarna hegedű. Könnyű illat ütötte meg a karmester orrát: szantálfa, gyanta és ámbraillat keveréke. Servetti mutatóujjával megérintette az egyik húrt. Halk, nyöszörgő hang hallatszott, olyan volt, mint egy sóhajtás.
A karmester hátranézett, azután zsebébe nyúlt. Kezében kés villant. Három gyors mozdulat és három húr elpattant a
