– Ugye, megmondtam, hogy el kell innen mennünk…
Akkor Ferenc durván ráordított. Először a találkozásuk óta:
– Hallgass!
És csend borult a házra.
Napok múltak, de a faügyben nem jelentkezett sem rendőr, sem más hivatalos ember. Csak annyi, hogy az erdész kezében voltak, aki néha elment a ház előtt, még be is köszönt, de azonkívül egy szava sem volt hozzájuk. Mintha tudta volna, hogy ezzel a rosszat sejtető némasággal ronthatja meg legjobban az életüket.
Remény nem volt többé, és remény nélkül olyanná váltak a napjaik, mint a fűszertelen étel. Hát még a hosszú, téli esték. Ültek az asztal fölé felfüggesztett lámpa levetődő fényében. Szavuk nem volt egymáshoz, hacsak nem számítjuk azt, amit a gyermek kérdéseire feleltek. A gyermek tengeriszárból készült tehenecskékkel játszott az asztalo
