– No, mi az, Tera, mért állsz ott, mint egy szomorú faszent? – kiáltott fel, mikor végre figyelmes lett a kutyája ugatására.
– Talán még nézelődni sem szabad az erdőszélen? Aki elvégezte a munkáját, az álldogálhat, de magának itt volna a helye az erdőben. Nem azért fizetik, hogy a pincéket bújja.
– Talán te akarsz kitanítani a mesterségemre?
– Én hát, mert jobban tudom, mi történik az erdőben, mint maga.
– Látom én, amit akarok, akkor is, ha szőlők között járok. Amit nem akarok, azt meg akkor sem látom, ha az orrom előtt történik.
Így legénykedett az erdős, de azért érdemesnek találta, hogy felkapaszkodjék Tera mellé a sziklára.
– Ha tudsz valamit, azért elmondhatod – szólt, mikor odaért –, az Isten se lát mindent egyedül, mert akkor minek kellenének neki az angyalok.
– Jobb lenne,
