– Csakhogy legalább te megvagy, Zsuzsa. Az Isten küldött. Olyan árva vagyok úgyis, hogy ilyen árván nem is érdemes élni. Tudok mindent – tette hozzá aztán –, tudom, hogy a fiammal voltál az élete utolsó napjáig, és én téged tartalak a fiam özvegyének, nem azt a… – És itt olyan szót mondott, amit nem is akarok én megismételni.
Belém karolt, és bevezetett a középső szobába, melyet régen nappali szobának neveztünk. A régi bútorok legnagyobbrészt megvoltak, de vastagon por lepett mindent, és fullasztó, dohos szag volt az egész lakásban. Az ablakok fele még mindig deszkalapokkal volt beszegezve, a szobában félhomály volt. Szinte féltem leülni a bőrfotelba, melynek tisztaságára valamikor olyan gondosan ügyeltem.
– Nem csodálkozom, hogy nehezen ismert meg – mondta, és remegő kezével nagy mohósá
