– Mi van, Zsuzsikám, angyalom?!
– Semmi – mondta Zsuzsa halkan. De Porkoláb megint csak túlharsogta a varrógépeket.
– Hát bizony semmi, ha betegségnek vesszük, de ha istenáldásnak, akkor érdemes volna egy jót inni rá örömünkben.
A gépek kicsit meglassúdtak, és a terem dolgozói arrafelé fordultak egy pillanatra. Ki mosolyogva, ki némi szánakozással, ki pedig hideg közönyösséggel.
Petterné, az üzemrész vezetője, aki nem rendezett be magának külön irodát, hanem a terem sarkában görbedt íróasztala felett,
Porkoláb szavaira odasietett Zsuzsához. A kis szemüveges, őszülő asszonynak ki kellett nyújtóznia, hogy megsimogathassa Zsuzsa fejét.
– Hát igen, ez így van ilyenkor, Zsuzsa. Ez már a fiatalasszonyok sorsa. Ne féljen, nem tart sokáig, csak a kezdetén rossz.
Arról nem tudott senki az üz
