– A fiatalok bejönnek elköszönni. Nem megy oda a fiú, hogy megcsókolja anyját és apját, csak az ajtóból intenek búcsút. Aztán hallom, amint az előszobaajtóra ráfordítják kívülről a kulcsot.
Most együtt indulnak, mert amennyivel későbben kezd Berec, annyival messzebb van az ő munkahelye.
– Most végre elkövetkezik az az idő. Henriette kiugrik az ágyból. Mezítelen lábai zuhognak a padlón. Aztán csoszogás, mert papucsba lépett, majd hallom az edény zörejét. „No, gyorsan, gyorsan! Siess! Nem érted? Siess már, Jerzavecz mindjárt kijön. Ne légy olyan mafla, az isten szerelmére. Siess!”
– Ez megint egy nagy adag méreg. Ért engem, ugye, asszonyom. Sietteti ilyen helyzetben a beteget, s közben feltámasztja a gátlásait is. Merthogy én mindjárt ott leszek. Eszemben sincs ilyenkor még kilépni a szob
