– Megdicsőültek ők ketten Henriette-tel. A királyné, akinek halottja van, de a trónt megörökölte, az járhat ilyen néma gyásszal és gőggel, ahogy ezek járnak a lakásban. Vagy hogy más hasonlattal éljek, asszonyom, bábáskodnak a hős fájdalma körül, mint görög tragédiákban a kar. Nem csodálnám, ha egyik éjszaka siralmas éneküket hallanám a falakon keresztül. – Ne hülyéskedjék, Jerzi arra vagyok kíváncsi, mennyire haladt Bereccel ez a kis béka. – Hát vigasztalja, asszonyom, vigasztalja hosszan, minden este, erre alkalma van, mert Zsuzsa rendszerint későn jön haza. És ez már fél diadal, hogy Berec elfogadja tőle a vigasztaló szavakat. Sőt azt is, hogy Zsuzsát a legerőteljesebb szavakkal bélyegzi meg. Pedig nem így kezdte. Az elején sokkal óvatosabb volt. Inkább védelmébe vette az asszonyt, és

