– Maga is ilyen konok ember. A konokságtól félek.
– Nem vagyok konok – sietett a válasszal János –, bár úgy volna, hogy megmásulna ez az elhatározásom. Nem akadt, aki megmásítsa.
– Nem öreg ember még.
– Nem is vagyok fiatal… Aztán van énnekem családom. Az egész nagy szövetkezet. És… tudja, Zsuzsa… bele is élem én egészen magamat ebbe, hogy ez az én családom.
– Hát igen – szólt Zsuzsa elgondolkodva –, akkora közösségben nem is fullad úgy meg az ember élete, mint azé, aki minden gondolatával csak olyan szűk helyen topog, mint mi ott, Ferenccel. És hogy őszinte legyek magához, János, megint ugyanolyan verembe estem. A különbség csak az, hogy most érzem magam körül a verem dohos falait. Átok van énrajtam, János.
Átértek a hídon, és rövid úton tíz perc alatt elérhették volna a házat, de Zs
