A bor is jó volt, amit ittak. Simeon nem érzett semmit az asszonyok szorongásából. Számára nem is létezett már a szegényes szoba, csak a szebbnél szebb paripák a képeken, s hallgatta András meséit róluk, miket az apjától tanult, s költői képzeletével kiszínezett. Különben nem véletlen volt, hogy éppen erre a szombatra tették látogatásukat. A város mellett az erdő és a tó között volt egy lovas gyakorlópálya, mely mind ez ideig el volt zárva a tömegek elől. De az idők mégiscsak változtak. A gróf jóvoltából most vasárnap ezen a pályán nagyszabású lovas bemutatót tartottak. Az ország legjobb úrlovasainak s a hadsereg kitűnő lovas tisztjeinek részvételével. Azt híresztelték, hogy több főhercegi személy s maga a kormányzó is megjelenik. András gondoskodott jegyekről a tribün egyik legjobb pontjá

