XI. FEJEZET
A ROBBANÁS
A ROBBANÁSA lány kilépett az alacsony ajtón és lassú léptekkel a kerítéshez ment. Két karját rátámasztotta az alacsony deszkapalánkra és fejét karjára hajtva, tágra nyíló szemmel nézett az erdő felé… Oly békés és tiszta volt a kora délutáni csend. Felnézett az égre, amely ultramarinkéken vált el az erdő zöldjétől, és onnan fáradtan bal felé fordította szemét…
Ott messze, fent fehérlett a viadukt, mint picike krétavonal a kékeszöld lombtengerben. Mágnesként vonzotta tekintetét ez a fehér pont, újra meg újra visszatért hozzá. Fáradhatatlanul és görcsösen odatapadva szemével; a rab tekintete volt ez, ki kinéz börtöne ablakán, hogy egy villanásnyira meglássa a fecske repülését…
Egyszerre váratlanul megpillantott egy repülőgépet. Először, mint a dongó hangja, zümmögöt
