IX. FEJEZET
–Végre itthon vagyunk! – Ellenállhatatlan erővel tört ki belőlem a felkiáltás.
Yale nevetett.
– Azt hiszem, még sohasem örültél ennyire az otthonodnak. – Felkapta Johnnyt és átvitte a hálószobába. Néhány perc múlva mosolygó arccal tért vissza.
– Szegény fiú, abban a helyzetben aludt el, ahogy letettem az ágyra. Halálosan fáradt lehet.
– Nekem is majd leragad a szemem a fáradtságtól. Úgy érzem magam, mintha kerékbe törtek volna.
– Ha Green kezei közé kerülnél, akkor ez az érzésed könnyen valósággá változhat! – mondta Yale kedélyesen. – Nem iszol meg egy, pohár sherryt?
– Nem!… Mindjárt hajnalodik és szeretnék mégis valamit aludni!
Elindultam a hálószoba felé… Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Yale felvette a kagylót.
– Ez aztán meglepetés!… A legédesebb álmomból
