Aztán valami olyasmi történik, amire ha hét életem lenne se tudtam volna felkészülni. Millie-hez a terasz jobb oldala felől, ami eddig kiesett a látószögemből, odafut egy gyerek. Egy sötét hajú, vézna, nyolc-kilencéves kissrác. Nem igazán hallom, mit mond, de leolvasom a szájáról a szót: anya. Van valami a kezében, amit buzgón mutogat neki meg O’Leary-nek, aki aztán megborzolja a fiú haját. Teljesen leblokkolok. Úgy érzem, mintha homokon állnék és magába szívna a talaj. Még lélegezni is elfelejtek. Anya? Millie-nek gyereke van? Nem, az... az lehetetlen. Képtelenség. Hisz elmondta volna. Vagy nem? Megdermedve állok, és csak bámulom a tökéletesen szürreális képet. Mi a jó büdös fasz folyik itt már megint, és miért szólítja anyjának Millie-t egy ekkora kölyök? Hány éves lehet? Úgy... a kurva
