Irtózatos reccsenéssel villám csapott le a közelben.
– Lehetséges, hogy valamennyien itt leljük a halálunkat – súgta Izsák fülébe a barna hajú papleány.
– Nem hiszem…
– Mégis, mondanék valamit arra az esetre, ha nem élnénk túl ezt a veszedelmet.
– Mondja.
– Megígéri, hogy elfelejti, ha mégis túlélnénk?
– Ha csak tudom.
– Jó, akkor megmondom. Szeretem magát.
– És mi lesz a káplánnal?
– Mondom, hogy csak arra az esetre érvényes, ha nem élünk tovább.
– És ha mégis tovább élünk?
– Arra most ne gondoljunk. Jó?
Izsák magához ölelte a paplányt.
– Vigyázz, hátha fellebbentik a ponyvát.
– Mit számít az, ha úgyis végünk.
– Mit gondol, esperes úr, lehetséges, hogy a feleségem egyszeriben kigyógyult abból az átokból?
– Nem szokott erről beszélni velem, Benyó.
– Kivel beszéljek mással?
