70. Mire Ben és Kipp a sor elejére értek, a rendőrök felhagytak a járművek átvizsgálásával. Eltávolították az útzárat. – Az is felmerült bennem, hogy esetleg téged keresnek – jegyezte meg Ben Hawkins. – Úgy érzem, valakinek illene kutatóakciót indítania a világ legokosabb kutyája után. Nem Kipp volt a legokosabb. Messze nem. Egyszer be kell majd mutatnia Bent Solomonnak, hogy megtudja, milyen egy igazán okos kutya. Solomonnak és Brandynek. Ők egy pár voltak, és nagyon bölcsek. Kipp előrehajolt, s zihált és vonyított. Fel kellett gyorsulniuk. A fiú még nem kezdett újra sikoltozni. Pedig szenvedett, sírt, és nagyon egyedül érezte magát. Alig hagyták el az útzárat, amikor egy mentőautó jelent meg előttük az ellenkező irányba tartva. Miközben szirénázva elszáguldott mellettük, Kipp ös

