A májusi nap már melegen szórta sugarát. Babáék Pozsonyi úti lakásába a nyitott ablakon a délutáni meleg levegővel együtt a forgalmas utca zaja is beömlött. Szatmári Erzsit azonban ez nem zavarta, serényen takarított, közben halkan énekelte „A csitári hegyek alatt…” kezdetű dalt. Gyorsan járt a keze, és minden bútordarabot alaposan megnézett, amikor porronggyal végigtörölte, a képeket is megmozgatta, óvatosan mögéjük tekintett. Annyira elmélyült a munkájában, hogy nem vette észre a belépő Bogyay Kázmért. A férfi egy ideig szótlanul figyelte a lányt, aztán váratlanul megszólalt.
– Mit keres?
Erzsi hirtelen megfordult, majdnem leesett a székről.
– Ha ilyen váratlanul tetszik rám szólni, gróf úr, én isten bizony frászt kapok!
Bogyay közelebb ment Erzsihez, aztán meggondolta magát és leseg
