A Déli-sark aranya, A zöld anakonda

Chapter 2

A „Royal Navy Institute” tanácstermében a hatalmas ovális íróasztal körül több férfi állt, valamennyien az asztalon levő térképet nézték. Az intézet elnöke, Sir Maury, ceruzájával a sarkvidék egy pontjára mutatott.

– A szerencsétlenül járt Blecher-expedíció megmentett irataiból sikerült megállapítani, hogy a sarkvidéki arany- és széntelepek, amelyek eddig csak a regényírók fantáziájában éltek, tényleg léteznek.

A jelenlévők meglepetten és csodálkozva néztek az elnök szikár alakjára, aki jegyzeteibe pillantva folytatta.

– Ezen a ponton jelölte meg Blecher a szén- és aranytelep helyét, sajnos azonban annak kiterjedését és gazdagságát már nem tudta megállapítani. Tiszta vizet akarok a pohárba önteni, tehát nem fűztem többet az ismert tényekhez. És most Sir Archibald, egyenesen felteszem a kérdést, hogy érdekli-e önt ezek után az expedíció, és hajlandó-e azt finanszírozni?

Sir Archibald nem felelt azonnal, hanem végigjártatta a szemét a jelenlévőkön. Az agya úgy dolgozott, mint egy hatalmas számológép, lázasan kalkulált, de az arca mozdulatlan maradt. Minden jelenlévőt alaposan szemügyre vett. Az elnökön kívül, akit személyesen ismert, Sir Holt tengernagy, Hyde orvos, Green tengerészkapitány és Shaw, az elnök titkára tartózkodott a teremben. Az utóbbi két férfit Sir Archibald nem ismerte, és így kutató pillantása valamivel hosszabban időzött az arcukon.

– A jelenlévőkért én szavatolok – mondta az elnök, aki megértette Archibald ki nem mondott gondolatait –, és már előre biztosíthatom önt arról, hogy a mai megbeszélésünkről semmi sem fog kiszivárogni.

Sir Archibald fejével biccentve vette tudomásul az elnök megnyugtatását. Kis ideig gondolkodott még, azután hirtelen Sir Mauryhoz fordult.

– Tud még valaki a jelenlevőkön kívül a Blecher-féle felfedezésről?

– Nem – felelte határozottan Sir Maury.

– Akkor még egy kérdést, Sir. Hisz ön ezeknek a telepeknek a létezésében egyáltalán, és geológiailag van-e erre lehetőség?

Sir Maury sértődötten nézett a rideg pénzemberre, de önérzetét legyőzte az a tudat, hogy az expedíció egyetlen lehetősége Sir Archibald pénzétől függ.

– Mielőtt én önnel ezt közöltem, már mindent megállapítottam, és így nyugodtan állíthatom, hogy a lehetőség megvan rá, a telepek létezésében pedig – mondotta egyre emelkedettebb, szinte átszellemült arccal az elnök – fanatikusan és rendületlenül hiszek!

Sir Archibald nem volt a szavak embere, az ő érzelmeit a csekk-könyve tükrözte vissza. Nyugodtan a zsebébe nyúlt, és kihúzta a kis bőrbe kötött füzetet, maga elé helyezte az asztalra, azután ünnepélyes lassúsággal csavarta le töltőtollának kupakját, és mintha csak pár cigarettát vásárolna, szemrebbenés nélkül töltötte ki a csekket olyan összegről, amelyet a jelenlévők még együttesen sem mertek álmodni. Kitépte a lapot, felállt, és átnyújtotta az elnöknek.

– A költségeket egyedül viselem, de természetesen a telepek kihasználási jogát is egyedül magamnak tartom fenn.

– Ez természetes, Sir Archibald. Az erre vonatkozó szerződést a kormány részéről megszerzem. Minket az intézet részéről az expedíciónak csak a tudományos része érdekel.

Sir Archibald indulni készült. Kalapját kezébe véve meghajtotta magát a jelenlévők felé, azután Sir Mauryhoz fordult.

– Meddig tartanak az előkészületek?

Az elnök Green kapitányra mutatva válaszolt:

– Az kizárólag a kapitány úrtól függ, aki már több hasonló expedíciót vezetett, és ezen a téren már nagy gyakorlata van.

Sir Archibald kérdően fordult a fiatal kapitányhoz. Green kapitány előlépett. Egész lényén látszott, hogy fiatal kora dacára már a vén tengeri medvék közé tartozik. Hatalmas termete, a ruha alatt pattanásig feszülő izmai és imbolygó járása, de főleg acélos tekintete első pillanatra megnyerték Sir Archibald tetszését. A trösztvezérnek különös tulajdonsága volt, hogy az embereit első látás után választotta meg, és sohasem tévedett. Teljesen megnyugodva legeltette a szemét az előtte álló hatalmas alakon. Green kapitány kezére nyugodtan merte bízni az expedíció hajóját.

– Három hét múlva indulásra készen állok. A kikötőben több év óta áll egy hasonló célra épített hajó, a „Terror”. Ezt a hajót ismerem, és tudom, hogy ez dacolni fog a legnagyobb jégheggyel is.

Mielőtt Green folytathatta volna az útra kiszemelt hajóról szóló tirádát, felcsapódott a tanácsterem ajtaja, és egy fiatal, ragyogóan szép leány rontott be rajta. Tényleg berontott, de amint az egybegyűlt férfiakat meglátta, kissé meghökkent, és zavartan mosolygott, de azután ismét a régi, eleven ördög lett.

– Oh, papa, miért várakoztatsz ennyi ideig? – fordult Sir Archibaldhoz. – Azt mondtad, csak pár percre jössz fel.

– De Joan! Már többször kértelek, ha tárgyalok, ne zavarj!

– Jaj, papa, de unalmas vagy – csicsergett a leány, mintha rajtuk kívül senki sem lett volna ott. – Te örökké csak tárgyalsz, és ez olyan unalmas. Közben elfelejted, hogy egy leányod is van.

Sir Archibald, akinek az egyetlen gyengéje a leánya volt, elmosolyodott.

– Nem, darling, nem felejtettem el! De tényleg, kissé hosszabbra nyúlt a tárgyalás, mint gondoltam.

Joant nem érdekelte apjának megszokott mentegetőzése, hanem a jelenlevőket vette szemügyre. Apja éleslátását örökölte, és így elég volt egy pillantást vetnie a társaságra ahhoz, hogy megállapítsa: csak egy „férfi” van a társaságban, és az Green kapitány. A többiek csak apjának a tárgyalófelei.

– Nem mutatnád be az urakat nekem, papa? – mondta Joan tettetett közönnyel.

Sir Archibald azonban nem hiába volt Joan apja. Elmosolyodott. Már többet tudott, mint Joan gondolta. Sorra bemutatta az urakat, és legutoljára hagyta azt, akire Joan kíváncsi volt, Green kapitányt.

– Melyik a hajója, kapitány úr? – kérdezte Joan a kapitányt, aki majdnem elnyelte a szemével a sudár leányt. Green határozottan zavarban volt, nem akart indiszkréciót elkövetni, és kérdően Archibaldra nézett.

– A vállalat részére kell egy hajót vásárolnom, és annak a parancsnokául kértem fel a kapitány urat.

Joan olyan boldog lett erre a hírre, mert régi álmát látta beteljesedni.

– Remélem, hogy az első útra magával visz, kapitány úr?

Mielőtt Sir Archibald tiltakozhatott volna, Green megelőzte.

– A legnagyobb örömmel, ha az édesapja a hajó első útjára… a próbaútra elengedi.