Chapter 3
1015 Words
– Kicsoda ön, és mit keres itt? – kérdezte rémült meglepetésében Shaw, amikor lakásába érve felgyújtotta a villanyt, és az egyik karosszékben ülő alakot megpillantotta.
Az idegent nem hozta zavarba a kérdés.
– Hogy ki vagyok, az ne érdekelje önt. Hogy miért jöttem, azt rögtön meg fogja tudni. Foglaljon helyet, de figyelmeztetem, hogy az első gyanús mozdulatra elsül a zsebemben a pisztoly, és én még nem hibáztam soha.
Shaw ijedtségtől remegő lábakkal, félve közeledett, és leült a másik karosszékbe.
– Ezer fontot akarok önnek adni. Ne csodálkozzon, és főleg ne akarja ezt önzetlen baráti szívességnek felfogni. Szükségem van önre, ez az egész!
– Ön biztosan összetéveszt valakivel – nyögte ki rémülten Shaw –, miben lehetnék én az ön szolgálatára?
– Szerezze meg a Blecher-expedíció útinaplóját és az aranybánya részletes helyszínrajzát.
A titkár elfehéredett arccal bámult a hívatlan vendégre.
– Honnan tud ön ezekről?
– Szóval igaz? Csak azt akartam tudni, hogy helyesen informáltak-e. Ön meg fogja nekem szerezni ezeket a terveket és térképeket. Ezért egyezer fontot kap kézhez. Azt hiszem, nem kell részleteznem – folytatta gúnyos hangon az ismeretlen –, hogy önnek milyen adósságai vannak, és hogy a fedezetül adott váltóinak kis szépséghibájuk van. Ugyanis a kezesek nem fognak emlékezni arra, hogy ön megkérte volna őket erre a szívességre!
Shaw szemei előtt táncolni kezdett a világ. Egész testében remegve, görcsösen kapaszkodott a szék karfájába. Szólni akart, de egy hangot sem bírt kinyögni. Az ismeretlen gúnyos mosollyal, nyugodtan nézte a titkár vergődését. Várt egy darabig, aztán ugyanazon a cinikus hangon folytatta:
– Meg vagyok nyugodva! Látom, hogy megértjük egymást, mert ön is tisztában van az esetleges következményekkel!… Ugye, helyesen ítélem meg?
A titkár szinte üveges szemekkel, halálos rémülettel meredt a látogatójára.
– Az ezer fontot azonban meg kell szolgálni. Mindenáron meg kell akadályozni a „Terror” elindulását. Nem szabad nekik engem megelőzniük. Mára csak ennyit. Három nap múlva jelentkezem, és akkor megkapja a további részletes utasításokat, ugyanakkor pedig átadja a megszerzett térképeket. Különben…
Az ismeretlen az utolsó szavakat erősen, majdnem szuggerálva mondta, azután hirtelen felállt, és köszönés nélkül kisietett a szobából. Amilyen titokzatosan érkezett, ugyanolyan módon távozott. Csak az ajtó halk csattanása jelezte, hogy az ismeretlen eltávozott.
*
A dokkban lévő „Terror” egész testét ellepték a szorgos munkáskezek. Green kapitány éjt nappallá téve személyesen felügyelt mindenre. A legkisebb apróság sem kerülte el a figyelmét. Felügyelete alatt tényleg csodát műveltek, és a hajó napok alatt hatalmas változásokon ment át.
Sir Archibald mindennapos vendég volt, érdekelte a hajója, de főleg az expedíció sikere. Órák hosszat tárgyalt a kapitánnyal és a vállalat részéről az expedícióhoz beosztott Lang bányamérnökkel. De meg tovább időzött a hajón Sir Archibald leánya, Joan.
A leány a hajó minden zegzugát ismerte már, és Green még maga előtt sem tagadhatta volna le, hogy szívesen kalauzolta a sudár, szőke leányt. Lassanként már el sem tudta képzelni, hogy ne legyen ott. Reggelenként a parton várta a hatalmas, vörös sportautót, amelyen Joan szélvészgyorsasággal szokott érkezni.
*
A St. Paulus templom órája tizenkettőt ütött, az utcákon tombolt a szél, az eső vadul csapkodta az ablakokat. A szobában csak egy kis körte halvány fénye világított a kandalló előtt, amelynek tüze fel-fellángolva nyaldosta körül a máglya tetejére rakott új hasábokat.
A kandallóval szemben egy férfi ült, kísértetiesen sápadt arcát kezébe temette, gondolkozott. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy csak a harang kísérteties kongására riadt fel. Megnézte az óráját. Éjfél volt.
– Nem jött el… Talán csak álmodtam a múltkor – mormolta magának megkönnyebbülten.
– Nem álmodott, Shaw, sőt!… – szólalt meg a megrémült ember háta mögött egy láthatatlan alak erős, parancsoló hangon.
–… és remélem, a saját érdekében – folytatta a hang–, hogy teljesítette a parancsaimat! Elhozta az iratokat?
Shaw ijedten fordult a hang irányába.
– Ne mozduljon! Maradjon ott, ahol állt, és feleljen arra, amit kérdeztem!
Shaw egész testében remegve, könyörögve fordult a láthatatlan alakhoz.
– Nem tudtam megszerezni. Sir Archibald magával vitte őket. Könyörgöm, legyen emberséges, ne akarjon tönkretenni. Adjon haladékot, és beváltom a váltókat…
– Ostoba! Azt hiszi, szükségem van arra a pár rongyos fontra? – szakította félbe durván az ismeretlen. – Nem ez érdekel. Nagyobb tétre megy a játék. Még egyszer kérdem: megszerzi, igen vagy nem?
– Nem tudom! Könyörgöm, értse meg, nem tudom!
– Akkor kényszeríteni fogom – sziszegte dühtől remegő hangon az idegen –, ne felejtse el, a kezemben vannak a váltók, és holnap…
Shaw, akit a könyörtelen hang megvadított, szembefordult a szoba sötétjében álló ellenfelével. Most már nem könyörgött, hanem elvakultan támadott, azaz csak akart. Shaw egy hatalmas ugrással igyekezett az ismeretlent elérni, de az megelőzte. Egy halk csattanás hallatszott, és a következő pillanatban a titkár kiterjesztett karokkal végigzuhant a szőnyegen.
*
A kikötőnegyed egyik matrózkocsmájában két ember bámult ki a patakzó esőbe. A szoba sötétben volt, a két arcot csak az időnként cikázó villámok fénye világította meg. Az egyik férfi hatalmas, tagbaszakadt, gorillaszerű lény volt, a másik egy elegáns férfi, aki sehogyan sem illett ebbe a környezetbe.
– Már itt kellene lennie – szólalt meg türelmetlenül az utóbbi férfi.
– Idejében itt lesz. Amit vállalunk, azt el is végezzük! – válaszolt a hatalmas férfi. – Már ott látom jönni a kocsit.
A villám fényénél egy autó körvonalait lehetett látni, amelyik leoltott lámpával sebesen közeledett, és befordult a kocsma udvarára. A magasabbik férfi becsukta az ablaktáblákat, és meggyújtotta a lámpákat. Kis idő múlva a folyosón léptek hallatszottak, és felnyílt a szoba ajtaja.
– Megvannak az iratok? – kérdezték egyszerre a belépőtől.
– Nem. A nyomorult nem tudta megszerezni, sőt, a végén még nekem is támadt.
–… Tudtam, hogy baklövést csinál! Holnap majd elmegy Archibaldhoz, aki szívesen beváltja a váltóit, ha megtudja a tervünket – mondta ijedten az elegáns férfi.
Az újonnan érkezett durván a szemébe nevetett, és a zsebéből kihúzta a hangtompítós revolvert.
– Az már nem megy sehova, hidegre tettem.
– Hát akkor most mit csinálunk?
– Részt veszünk az expedícióban!
– Hogyan? – kérdezték egyszerre ketten is az óriást.
– Azt bízzák rám! A „Terror” leszerződtetett emberei egyszerűen nem fognak jelentkezni, és akkor a mi embereinket tesszük a hajóra.
A három férfi még sokáig együtt maradt, és részletesen megbeszélték a sötét tervet.
- Writer
