– Maga gazember! Maga svihák, maga betörő! Ide hozza nekem megdögleni a lovat. Mondtam reggel, hogy beteg ez a gebe, de maga azt akarta, hogy itt dögöljön meg, hogy én legyek érte a felelős. De engem nem zsarol meg, érti? Itt vannak a tanúk, baja volt reggel… Ugye emberek látták-hallották, hogy szóltam neki.
Ezt a hosszúra nyújtott nyakú embereknek mondta, de azok nem szóltak egy árva szót sem, mintha a nyakuk megmerevedett volna úgy álltak.
– Persze, egyik holló nem vájja ki a másik szemét!
A jól öltözött úr káromkodni kezdett. Idétlen volt ez a káromkodás, kínos, mint egy csontot nyelt macska köhögése. Nem csoda, ha nem szűnt tőle a felbőszült ember mérge.
Nekiment a térdeplő kubikusnak és rázni kezdte a gallérjánál fogva. A kis ember továbbra is dagasztotta a ló hasát. Akkor egy pil
