HARC EGY CSIPKEBOKORÉRT
Badacsonyban az elhanyagolt, gaz felverte, kivénhedt szőlőket úgy hívták az öregek: istenszőlleje. Meg is botránkoztam rajta, mikor idekerültem. Istené a hitvány, pusztulni készülő szőlő, emberé a dicséretre érdemes? Ám megnyugodtam, mikor megismertem a régi badacsonyiak észjárását. Akinek a szőlőjét gyom vette hatalmába, és gonosz kártevők, az beteg, halott, vagy elfútta innét a vihar, a tőkék egyedül Isten kezében vannak, a szőlőskert egyedül az Ő hatalmában, vagyis a természetében. A természet efféle munkájának jól ismerem már évről évre megszabott rendjét, úgy is mondhatnám, forgatókönyvét.
A karók rendszerint még emberi kéz által tűnnek el, a metszetlen tőkék aztán lombjuk súlya alatt elfeküsznek, szétesnek. Felkúszik rajtuk a szulák, a győtén, nyár közepére
