CSETTI ÉS SZILÁRD
– Gyere, most megmérlek – mondta Csetti –, mert az az érzésem, amíg engem itt igyekeznek felerősíteni, te odahaza, egymagádban napról napra romlasz.
Valóban ez a legalkalmasabb időpont volt: a beteglátogatás vége. A járóbetegek kikísérhették látogatóikat akár az udvaron át a külső kapuig, a fekvők elnyújtóztak a fogadás fáradalmai után. A régi épület tágas, boltozatos folyosóján csak ketten voltak. Kicsinyek és könnyű testsúlyúak, akik, ha történetesen sokan akarnak méredzkedni, okvetlen lemaradnak, mert nem alkalmasak a brusztolásra.
– Lépj fel, drágám, állj egyenesen és mozdulatlan, Szilárd! Hiszen nevedben a helytállás. Ez bizony csak negyvenhat és felet mutat, vagyis fél kilót fogytál. Most pedig te mérj meg engem.
– Hagyjuk, tudom, hogy te híztál, hál’ istennek,
