ÖNKÉNTES ÉJJELIŐR
Egy, csak egy legény van talpon a késő őszi hideg éjszakában. Az az egy pedig én vagyok, Bokály Ignác, nyolcvanévesen. Vén lengyel bundámat viselem, amely a harmincas években volt divatos és rangos. Valamennyi bőrrel bevont gombja megvan, ezekre mindig gondosan ügyeltem, akkor is, amikor el kellett rejtenem, mert kellemetlen szimbólumnak tekintették az ilyen kabátot, egyébként kopott, színevesztett. Saját kezemmel varrtam rá foltot, amely munka nem válik dicsőségemre. Nappal rég nem hordanám, de a holdvilágos éjszakában elmegy még, és ami a fő: jó meleg. Fejemen szőrsapka, kissé bocskais fazonban. Ezt sem tenném fel világos nappal, a fűzős csizmámat sem húznám fel. Ahogy elnézem holdárnyékomat, szép szál ember vagyok ma is.
Kezemben alabárd, jó hosszú nyelű, azzal botoz
