1.
1381 Words
1.Még nem ért ide a barátom.
Ezt gondolnák rólam, ha meglátnának ennek az üzletien hideg New York-i szállodának a bárpultjánál, ahogy éppen próbálom elosztani egy estére a Virgin Marymet. Csak egy fiatal diplomás. Kicsit talán elegánsabb néhány nőnél, akik itt vannak. Nem úgy fest, mint aki most jött egy irodából.
A bár túlsó végében fiatalemberek iszogatnak és lökdösődnek, vállba bokszolják egymást, hogy nyomatékot adjanak a szavaiknak. Az egyiken – jóképű, jól öltözött, kisportolt – megakad a szemem. Rám mosolyog. Elfordítom a tekintetemet.
Váratlanul megürül egy asztal a bár hátuljában. Odaviszem az italomat, és leülök. Ekkor lejátszódik ez a kis jelenet:
BELSŐ. DELTON HOTEL, BÁR, NY. 44. UTCA, NEW YORK – ÉJSZAKA
FÉRFI
(harciasan)
Már elnézést!?
Valaki áll előttem. Üzletember, negyvenöt körüli, elegánsan lezser, drága öltönyben, ami arra utal, hogy valamivel több a szokott vállalati nullánál. A haja épp csak annyira éri el a gallért, hogy az egy kicsit hosszú legyen a Wall Streeten.
Dühös. Nagyon dühös.
FÉRFI
Ez az én asztalom. Csak a mosdóba mentem ki.
A laptopra, az italra és a képeslapra mutat, amely valahogyan elkerülte a figyelmemet.
FÉRFI
Ez az én italom. Az én cuccom. Azt gondolnám, elég egyértelmű, hogy nem szabad az asztal.
Kezdünk feltűnést kelteni, de itt nem lesz összecsapás, nem robban a New York-i stressz. Máris feltápászkodom, a vállamra kanyarítom a táskámat. Hatástalanítom a drámát.
ÉN
Bocsánat… nem vettem észre. Keresek egy másik helyet.
Egy lépést távolodok, gyámoltalanul körülnézek, de a bár zsúfolt, a korábbi helyemet elfoglalták. Nincs máshol.
Látom a szemem sarkából, ahogyan gusztál, jártatja a tekintetét a drága Donna Karan blézeren, amelyet Jess a meghallgatásokra tartogat, a puha, sötét kasmíron, amely kiemeli sápadt bőrömet és sötét hajamat, és rájön, micsoda ostoba hibát követett el majdnem.
FÉRFI
Várjon… azt hiszem, megosztozhatnánk.
Az asztalra mutat.
FÉRFI
Jut itt hely mindkettőknek.
ÉN
(hálásan mosolygok)
Ó… Nagyon köszönöm!
Visszateszem a táskát, leülök. Egy ideig csend van, amelyet óvakodok megtörni. Neki kell megtennie.
Végül megszólal, és – ahogy számítottam is rá – alig észrevehetően megváltozik a hangja. Fátyolosabb. A női hangok is így változnak? Egyszer kísérleteznem kellene vele.
FÉRFI
Vár valakire? Nyilván a barátját feltartotta a havazás. Én ezért maradok plusz egy éjszakát. Káosz van a La Guardián.
Elmosolyodom, mert tulajdonképpen nagyon ügyesen próbálja kideríteni, hogy férfi vagy nő-e, akivel találkozom, és közben tudatja is velem, hogy egyedül van.
ÉN
Hát, gondolom, akkor én is maradok egy kicsit…
Az állával a kiürült poharamra bök.
FÉRFI
Ebben az esetben meghívhatom még egy ilyenre? Mellesleg Rick a nevem.
A világ összes városának összes kocsmája közül miért pont ebbe kellett bejönnie?{1}
ÉN
Köszönöm, Rick. Szeretnék egy martinit. És Claire vagyok.
RICK
Örvendek, Claire, és, szóval, ne haragudjon, amiért…
ÉN
Ugyan már, az én hibám volt!
Ezt annyira félvállról, annyi hálával mondom, hogy még engem is meglep, amikor rájövök, hogy hazugság.
Illetve nem hazugság. Ez valósághű viselkedés képzelt körülmények között. Az pedig, mint majd megtudják, egész más.
A pincérnő felveszi a rendelést. Már menne el, amikor a szomszéd asztaltól kihajlik egy ember, és undokul pattogni kezd egy hiányzó ital miatt. Figyelem, ahogy a nő durcásan kihúzza a füle mellől a golyóstollat, majdnem úgy, mintha a vendég szavait is kihúzhatná és a padlóra pöckölhetné vele.
Ezt egyszer felhasználhatom – gondolom. Elteszem valahova mélyre a kartotékban, majd ismét a velem szemben ülő emberre összpontosítok.
ÉN
Mi hozta New Yorkba, Rick?
RICK
Üzlet. Jogász vagyok.
ÉN
Nem hiszem el.
Rick meglepődik.
RICK
Miért nem?
ÉN
A jogászok, akiket én ismerek, mind csúnyák és unalmasak.
Már ő is mosolyog.
RICK
Nos, nekem a zeneipar a specialitásom. Fent Seattle-ben. Szeretjük azt képzelni, hogy valamivel izgalmasabbak vagyunk a bűnügyi átlagjogászoknál. Hát maga?
ÉN
Hogy miből élek? Vagy hogy izgalmasnak tartom-e magamat?
Kölcsönös meglepetésre máris flörtölünk egy kicsit.
RICK
Mindkettő.
A pincérnő távolodó háta felé bólintok.
ÉN
Nos, valamikor ugyanazzal foglalkoztam, mint ő. Még azelőtt.
RICK
Mielőtt?
ÉN
Mielőtt rájöttem, hogy izgalmasabb módon is lehet fizetni a lakbért.
Mindig a szemet kell figyelni, azt az alig észrevehető mozdulatlanságot, amikor megszületik mögötte a gondolat. Sorra veszi, mi következik abból, amit most mondtam. Úgy dönt, hogy túl sokat látott bele.
RICK
És honnan való, Claire? Nem tudom hova tenni a kiejtését.
Virginiából, te barom.
ÉN
Onnan való vagyok… ahonnan akarja.
Mosolyog, akár egy cápa, és azt üvölti a tekintete, hogy: Szóval jól gondoltam!
RICK
Még sosem találkoztam ilyen lánnyal.
ÉN
Pedig sok lánnyal találkozott, ugye?
RICK
Szeretem, ha van egy kis örömöm is az üzleti útjaimon.
ÉN
Mielőtt aztán visszarepülne a feleségéhez és a srácaihoz Seattle-be.
Rick a homlokát ráncolja.
RICK
Miből gondolja, hogy nős vagyok?
ÉN
(megnyugtatóan)
Mert akik jók nálam, azok általában azok. És nálam azok a jók, akik tudnak szórakozni.
Most már biztos a dolgában, de nem kapkod. Szopogatjuk az italunkat, mesél néhány ügyfeléről Seattle-ben, a tinik legendás bálványáról – a nevét is megmondja –, aki a kiskorú lányokat szereti, és a macsó heavymetal-sztárról, aki meleg, de nem meri bevallani. Elmeséli – csipetnyi nyomatékkal –, milyen sok pénzt lehet keresni azzal, amit ő csinál, vagyis szerződések írásával azoknak, akik zsigerileg alkalmatlanok azok betartására, és hogy két fronton is szükségük van a hozzá hasonló emberekre, a szerződés megkötésénél és esetleges felbontásánál. Végül, miután kellően lenyűgözöttnek mutatkozom, azt javasolja, hogy mivel a barátom már minden kétséget kizáróan nem fog megjelenni, elmehetnénk valahová máshova: egy étterembe vagy bárba, ami nekem jobban tetszik…
RICK
(búgva)
Vagy egyszerűen csak igénybe vehetnénk a szobaszervizt. Itt lakom fent.
ÉN
A szobaszerviz drága lehet.
RICK
Azt kér, amit akar. Maga választ. Egy palack pezsgő, egy kis kaviár…
ÉN
Úgy értettem, hogy a szobaszerviz drága lehet… ha én szolgáltatok.
Kimondtam. Játsszunk nyílt lapokkal! De ne reagálj arra, amit mondtál, ne mosolyogj és ne süsd le a szemedet! Nem nagy ügy. Mindig ezt csinálod.
Csak ne törődj a kalapáló szíveddel és az émelygő gyomroddal!
Rick elégedetten bólint.
RICK
Nem én vagyok az egyetlen, aki üzletelni jött ide, igaz?
ÉN
Most megfogtál, Rick.
RICK
Már meg ne haragudjon, Claire, de maga nem olyan típusnak látszik.
Eljött az ideje a vallomásnak.
ÉN
Hát, mert… nem is vagyok olyan.
RICK
Akkor milyen?
ÉN
Az a típus, aki színművészetet tanul, és elmarad a tandíjjal. Kéthavonta kiruccanok, szórakozok egy kicsit… és a probléma volt, nincs.
Az előcsarnok túlsó végében most jelentkezik be egy család. A hat év körüli kislány kabátban, kötött sapkában-sálban – kicsípve a nagyvárosi utazáshoz – látni akarja, mi történik a pult mögött. Az apja olyan magasra emeli, hogy ráállhasson a gurulós bőröndjére; a gyerek izgatottan hasal a pulton, a recepciós kiosztja a kulcskártyákat, a kislányét megtoldja egy mosollyal. A papa megtámasztja a gyerek hátát, nehogy lecsússzon. Belém nyilall az ismerős irigység és a fájdalom.
Kiverem a fejemből, és visszatérek Rickhez, aki fénylő szemmel előrehajol, és halkan megkérdezi…
RICK
És ma este mennyire akar szórakozni, Claire?
ÉN
Azt hiszem, ez csak alku kérdése.
Mosolyog. Elvégre jogász. Az alkudozás a játékhoz tartozik.
RICK
Mondjuk, háromszáz?
ÉN
Seattle-ben annyi a tarifa?
RICK
Annyiért jó sok mindent kaphat Seattle-ben, nekem elhiheti.
ÉN
Mi a legtöbb, amit valaha fizetett nőnek, Rick?
RICK
Ötszáz, de az…
ÉN
(a szavába vágok)
Duplázza meg!
RICK
(elhűl)
Ez most komoly?
ÉN
Hát, én magam nem vagyok olyan komoly. Egy rendes lány vagyok, aki csak szórakozni akar – ezért érek meg ezer dollárt. De ha meggondolta magát…
Kiszámított hanyagsággal nyúlok a táskámért. Remélhetőleg nem látja, hogy reszket a kezem.
RICK
Ne, várjon! Ezer dollár… jó.
ÉN
Mi a szobaszáma?
RICK
814.
ÉN
Öt perc múlva bekopogok. Ne nézzen a portás szemébe!
Feláll.
RICK
(csodálattal)
Hát az a trükk az asztallal, az príma volt. Hogy ott szedjen fel, a személyzet orra előtt!
ÉN
Az embernek meg kell tanulnia az ilyesmit, ha szórakozni akar.
Amikor a lifthez ér, hátranéz. Megajándékozom egy bólintással és egy talányos kis mosollyal.
Ez utóbbi azon nyomban lehervad, amint becsukódik az ajtó, és Rick már nem láthat. Fogom a táskámat, és kisétálok az utcára.
Snitt.
Végre abbamaradt a havazás. A járdán az összes tűzcsap fehér pepit visel. Rövid az utam a fekete autóig, amely leoltott lámpákkal, járó motorral várakozik. Kinyitom a hátsó ajtót, beszállok.
Rick felesége körülbelül negyvenöt éves; fásult, bár költséges külsejéből ítélve ő is a zeneiparban dolgozhatott, mielőtt beállt háziasszonynak Rick üzleti vacsorái alatt, és elkezdte kihordani a gyerekeit. Henry mellett ül a hátsó ülésen és didereg, holott megy a fűtés.
– Minden oké? – kérdezi halkan Henry.
– Frankón. – Kiveszem a táskából az apró videókamerát. A virginiai akcentust elhagytam, a rendes brit kiejtésemmel szólok a feleséghez. – Nézze, azt mondom, amit ebben a helyzetben mindig: nem szükséges megnéznie. Egyszerűen hazamehet, és megpróbálhatja feldolgozni.
Ő pedig azt feleli, amit szoktak: – Tudni akarom.
Átadom neki a kamerát. – A lényeg, hogy rendszeresen igénybe vesz prostituáltakat. Nem csak akkor, ha elutazik. Beszélt róla, hogy Seattle-ben ötszáz dollárt fizetett érte. Nekem meg most ajánlott ezret.
A feleség szeme könnybe lábad. – Ó, istenem! Ó, istenem!
– Igazán sajnálom – mondom félszegen. – A 814-es szobában vár rám, ha beszélni akar vele.
A szeme lehet, hogy könnyes, de a tekintete lángol a haragtól. Ezt jegyezd meg! – Ó, igen, fogok beszélni jogásszal, de az a válóperes ügyvéd lesz. Nem ő. – Henryhez fordul. – Most már szeretnék indulni.
– Hát persze – feleli Henry. Ahogy kiszállunk a kocsiból – Henry azért, hogy átüljön a volánhoz, én, hogy menjek a magam útján –, diszkréten a kezembe nyom egy borítékot.
Négyszáz dollár. Nem is olyan rossz egy esti munkáért.
Különben is, Rick egy szemétláda. Libabőrös lettem tőle. Nemcsak hogy csalja a feleségét, de agresszív és arrogáns is. Megérdemel mindent, amit az asszony tartogat neki.
De akkor miért émelygek és undorodom annyira attól, amit most tettem, miközben az autó elhúz a piszkosszürke hóban?
- Writer
