– És működött? – kérdezem, elképzelve Ivánt kisfiúként. Cuki!
– Mindig – bólint a lány. Váratlanul témát vált: – Akarsz segíteni kiválasztani az esti ruhámat? Teljesen tanácstalan vagyok.
Bár először kapásból nemleges választ adnék neki, végül mégis felállok és követem őt. Besétálunk a házba, ahol a kanapén ülő Tiborhoz éppen akkor ereszkedik le a felesége egy zöld tégellyel a kezében.
– Anya, te is jössz? Felteszünk néhány arcmaszkot, és áttúrjuk a bőröndömet – invitálja Erikát.
– Egy pillanat, drágám. Bekenem apád karját.
Luca áthajol a kanapé karfáján.
– Mi van a karoddal? – kérdezi összevont szemöldökkel.
– Semmi komoly – legyint az apja, miközben felgyűri rövid ujjú felsőjét a vállára. – Kicsit zsibbad, biztosan elfeküdtem.
– Nem lehet, hogy izomláz? – vetem fel óvatosan.
– M
