A Főnök ajánlata

Fejezet 7

– Egész nap azt kellett hallgatnom, hogy „de jó nő, nézd a seggét” vagy „de jó segge van, nézd a dudáit”. Agyrém – temeti nyúzott arcát a tenyerébe. – A tizenéves fiúk nem tudnak másról beszélgetni?

– Szerintem igyunk inkább valamit – szakítja félbe őt Zsófi, miközben kinyitja a frigót, választék után kutatva.

– Nekem valami töményet adjatok. Holnapra valahogy el kellene kapnom egy vírusos megfázást, ami kitartana a tábor végéig – töpreng hangosan Kinga.

– Választhatsz, van mojito vagy… – Zsófi benéz a hűtőbe más italt keresve, de csalódottan egy dobozt emel ki. – Vagy van tej.

– Esetleg csapvíz – teszem hozzá teljes komolysággal.

Kinga felhúzza az orrát, annak jeleként, hogy nem találja viccesnek a hozzászólásomat.

Zsófival a hasunkat fogva nevetünk a lányon.

Kiveszek a szekrényből három poharat, sorba állítom a pulton, majd a lehűtött bolti koktélt kezdem el kitölteni. Amíg Zsófi lime-ot és mentalevelet dobál bele, addig én szívószálak után kezdek kutatni.

– Hanna hol van? – érdeklődik Kinga a lakótársam felől, miközben a nutellás üveget szorongatja.

– Dolgozik – válaszolom. – Az egyik munkatársa lebetegedett, át kellett vennie az esti műszakot is.

Talán négyünk közül Hanna van a legnehezebb helyzetben. Három állása van, néha attól félek, hogy egyszer végkimerültségben összeesik. Sokszor beszélgettünk már erről egymással, de a lány áttörhetetlen falakat emelt maga köré, amin ritkán enged belesni.

– Szegény lány, annyit gürizik – suttogja halkan Zsófi.

– Ismeritek a munkatársát? – érdeklődik Kinga kiskanállal a szájában.

Értetlenül nézek rá.

– Miért?

– Meglátogatnám, hátha elkapok tőle valamit – vonja meg a vállát.

Szőke haját a feje tetejére csavarja, majd a tányéron sorakozó palacsintákkal a nappaliba sétál. Az italokkal együtt utána indulunk, azonban ahogy Kinga lefékez a küszöbön, majdnem a nyakába borítom a poharak tartalmát.

– Ez a dög megint úgy néz rám, mint aki ki nem áll – bök fejével a kanapén terpeszkedő Alfrédára.

Ránézek a macskára. A testéhez képest sokkal nagyobb feje van, szemeit pedig még a legjobb napjain is fenyegetően mereszti a világra. Ezen a hosszú szőrű, tigrismintás bundája sem segít.

Az igazat megvallva, Alfréda elég csúnya.

– Mindenkire így néz, ne is törődj vele – legyintek.

Emlékszem, amikor beköltöztem Hannához a lakásba – mivel előttem egyedül lakott itt – Alfréda még alig volt nagyobb, mint a tenyerem. Ezt most nehezen lehet róla elhinni, mivel hatalmas farkával a fél kanapét magának birtokolja.

Igazából szerintem utál minket. Ezt már többször felvetettem Hannának, de szerinte csak rémeket látok.

Amikor kiscica volt, folyton a cipőnkbe pisilt. Ha meg akartuk simogatni, vicsorogva jelezte, hogy ha nem vesszük el a kezünket, akkor álmunkban kikaparja a szemünket. Na jó, ezt az egyet lehet, túlgondoltam.

Azonban vannak kedves pillanatai is. Néha reggelente arra ébredek, hogy közvetlen mellettem nyúlik el. Olyankor egész szerethető.

Kinga leül a macska mellé, lábait törökülésben felhúzza.

– Ez az én palacsintám – fenyegeti az állatot. – Ha annyira éhes vagy, menj és süss magadnak, vagy nézd! – mutat a sarokban lévő macskaeledelre. – Ott a finom döglötthal-konzerved. Edd azt!

– Na, melyik résznél jártunk? – veszi a kezébe Zsófi a távirányítót, majd az epizódokat lapozgatva keresi az utolsót, amit együtt néztünk.

Elindítja az amerikai Masterchef egyik régebbi évadját, ahol múlt héten abbahagytuk.

Nem vagyok egy nagy konyhatündér, de amikor főzőműsorokat nézek, mindig kedvet kapok valami újdonság kipróbálásához. Csak az a baj, hogy általában túlvállalom magam, a hegy tetejére akarok jutni anélkül, hogy megmásznám azt.

Így se a disznófüllel tálalt articsókámmal (fúj!), se a spenóttal töltött házi raviolimmal (duplán fúj!) nem fognak beválogatni a magyar főzőversenybe.

Lehet, nem ártana mondjuk az alapokkal kezdenem, nem is tudom, például mákos tésztával. Azt elrontani biztosan nem tudom, így a sikerélményemmel tovább tudnék építkezni, a hegytető felé.

Éppen Gordon Ramsey üvöltözik az egyik versenyzővel, aki erre sírva fakad, és még azt is végig kell néznie, ahogy az őrjöngő séf szegény lány szeme láttára dobja ki az elmúlt egy órában készített nyúlbordáját.

– Bárcsak tőlem is így félnének a kölykök – ingatja a fejét Kinga.

Áhítattal a szemében mered a képernyőre. Hosszú percekig nézzük, ahogy a bírák eldöntik, kinek kell megküzdenie a bentmaradásért.

A földön ülve hajtogatom össze a tiszta ruháimat, amikor Zsófi az ablak felé mutatva megszólal:

– Mi ez a zsák?

Pontosan tudom, miről beszél, nem értem, miért nézek fel. Jobb lett volna kint hagynom, így minden alkalommal, amikor Iván ingeire téved a szemem, elfog a hányinger.

Tétovázom.

Nem akaródzik elmondani a barátnőimnek, hogy megint úgy ugráltam, ahogy Iván fütyült. De hiába lódítok, azt elég nehezen hiszik el, hogy azok az én ingeim. Azzal meg sem próbálkozom, hogy azt hazudjam, férfi járt itt és ő hagyta maga után.

A lányok pontosan tudják, a szexuális életem egyenlő a nagy (sunyin az arcomba nevető) nullával. Igazából gőzöm sincs, mikor látott utoljára valaki ruha nélkül. Meglehet, olyan régen, hogy a szűzhártyám is visszanőtt azóta.

Jézusom, lehetséges, hogy újra szűz lennék?

– A főnököm ruhái – mondom ki az igazságot.

Egy újabb pólót teszek a kupacra. A barátnőim először döbbent csendben átgondolják a hallottakat, majd egyszerre csattannak fel:

– Megint elhoztad a ruháit?

– Még mindig nem talált magának asszisztenst?

Elég rosszul viselem a hirtelen támadt figyelmet, főleg ha én vagyok a téma. Kényelmetlenül kezdek mocorogni.

– Szerintem már nem is keres titkárnőt – motyogom.

– Miért is akarna lecserélni, ha te úgyis megcsinálsz neki mindent? – ingatja a fejét Zsófi.

Az áthelyezésem utáni két hétben még tartott interjúkat. Szépen felöltözött fiatal lányok sétáltak be az irodájának ajtaján abban reménykedve, hogy övék lesz az állás. A mai napig érkeznek jelentkezők önéletrajzzal a kezükben, amiket Iván az íróasztala fiókjába hajít be. Ki tudja, hány lapul ott azóta. Valószínűleg idő közben rájött arra, hogy minek vesződnie egy új lány betaníttatásával, amikor megtalálta a tökéletes palimadarat.

Személyemben.

– Múltkor olvastam egy cikket róla – meséli Zsófi. – A közösségi média befolyásáról beszélt, hogy mennyire eltorzítják a fiatal lányok értékrendjét. Érdekes volt.

Persze hogy az volt. A szakmai alázatát nem lehet megkérdőjelezni. Néha, amikor nem veszi észre, ámulva hallgatom, ahogy a páciensekkel beszél. Mély bariton hangja milliméterenként kúszik a bőröm alá, szétfeszítve a bensőmet.