Mégis fájt.
Szitkozódva korholom magamat. Fél óráig sem bírtam ki a színészkedést, máris kudarcot vallottam. Iván tuti fix nem fog örülni annak, ha megtudja, milyen gyáván elrohantam. Ennyit arról, hogy degeszre eszem magam és ételbe fojtom a bánatomat. Képtelen leszek végigcsinálni az egész délutánt.
Hosszú percek óta bámulom a saját tükörképemet, amikor az ajtó hirtelen kinyílik.
– Ó, ne haragudj! – torpan meg azonnal.
Egy elegáns, kék ruhát viselő nő áll a küszöbön. Magas és karcsú, viszont sokkal formásabbak az idomai, mint nekem. Szőkésbarna haja ezerszer jobban bírja ezt a nyomott időjárást.
– Semmi baj, már végeztem – mosom meg gyorsan a kezemet, majd félreállok, hogy be tudjon lépni a szobába.
– Te vagy Iván barátnője, igaz?
Jaj, csak ne kérdezzen Ivánról!
Sután bólintok.
