– Angyalka, valld be, nem tudsz ide beparkolni.
Az állkapcsomat összeszorítva nézek Ivánra, aki felvont szemöldökkel várja, hogy beismerjem: valóban sose tudtam az ilyen szűk helyekre beállni.
Na, most már csak azért is megmutatom neki!
Felvértezve fordítom el a kormányt. Az említett helyre gurulok, az autó hátuljával éppen a placc elejét érintem. Rükvercbe teszem, majd folyamatosan a tükröt és a parkolást segítő kamerát pásztázva lassan hátratolatok. Félúton rá kell jöjjek, ehhez az akcióhoz az autó túl nagy, így elölről kezdve, másodjára már nagyobb ívben fordulok be a helyre, majd centiről centire óvatosan addig tolatok a kocsival, amíg a radar sípolva nem jelzi, a padka túl közel van.
– Jézusom, el sem hiszem! – kiáltok fel hitetlenkedve. Kiszállok a kocsiból, megbizonyosodom arról
