IV. FEJEZET
Kálmándy János, a magyar rádió bemondója, híres volt a nyugalmáról. Péntek este azonban, amikor százezer ember nyüzsgött a Vérmezőn, hogy tanúja legyen az űrhajó elindulásának, őt is elkapta valami különös, furcsa láz. Szinte magánkívül volt és a homlokán fájdalmasan lüktetett az ér, amint megszólalt a mikrofon előtt:
– Hölgyeim és uraim… Itt állok a hangfogóval a Vérmezőn. Körülöttem tengerként hullámzik és zajong a roppant tömeg, amely azért gyűlt itt össze, hogy a holdrakéta elindulásának tanúja lehessen…
Az embergyűrű egyre szorosabb lesz a kötelekkel körülvett térség peremén; mindenki látni akarja a csodálatos rakétát, vagy ha úgy tetszik, űrhajót, amely egy fiatal magyar mérnök zsenialitását hirdeti… Mindenki izgatott, mindenki türelmetlen és ez természetes is… Jómagam
