XIX. FEJEZET Amíg a Mars-lakók hozzáfogtak a gigantikus őrhajó felépítéséhez, addig a kis expedíció tagjai igyekeztek jobban megismerkedni avval a félelmetes és idegenszerű civilizációval, amely a Mars-világot annyira jellemezte. Mozgási szabadságukat most már alig gátolták. Kényük-kedvük szerint járkálhattak a városban, csupán a laboratórium környékére nem eresztették őket. Állítólag új hangya-brigádok indultak el észak felé, hogy elfoglalják helyüket a szivattyúk és más erőművek mellett. A laboratórium szomszédságában pedig szinte órák alatt hatalmas csarnok épült. Ebben kezdték meg az űrhajó építését az arra kijelölt munkások. Valami forrt, erjedt a műhelyek mélyén és a város földalatti épületeiben. Egyre gyakrabban lehetett látni olyan Mars-embereket, akik fegyverrel kezükben járkál

