Hárman várták a színház előtt Évát. Füzessy, Hódi és Tardy. Éva csak az igazgatóját látta, a másik kettőről tudomást sem vett.
– Remélem, megelégszik velem? – tréfálkozott Tardy.
– A szüleim hazamentek? – kérdezte Éva megdöbbenve.
– Én kértem őket. Beszélni szeretnék magával. A szülei megengedték, hogy elvigyem valahova vacsorázni.
Éva hálásan nézett a férfire.
– Magának köszönhetek mindent. Ha nem jött volna el ma este… Nem, erre nem is merek gondolni. A bukás, úgy látszott, elkerülhetetlen, csak a maga szavai adták vissza a bátorságomat.
Hódi tüntetően a torkát köszörülte, hogy észre vétesse magát, de sikertelenül.
A lány nem is pillantott vissza, amikor megindult Tardy oldalán, aki egy elegáns vendéglőben foglaltatott helyet. Ő maga gyakran megfordult ott. Most csak néhány vendég
