Nyár Tibor, a színház agilis titkára, úgy járkált fel és alá a szobájában, mint a ketrecbe zárt oroszlán. Helyesebben, mint egy kopasz oroszlán. Nyár Tibor vigasztalanul kopasz volt és feje úgy villogott az erős lámpafényben, mint egy billiárdgolyó. Időnként megállt az íróasztalnál és akkorát ütött súlyos öklével az asztal lapjára, hogy a tintásüveg táncolni kezdett.
– Hányszor mondtam magának, hogy a szabályokat pontosan be kell tartani? – üvöltötte.
A színházi szabó sápadtan állt a küszöbön. Gyomorbajos, öreg ember volt és úgy félt a titkártól, mint a tűztől.
– Megérdemelné, hogy kirúgjam – dühöngött tovább Nyár. – Miért nem jelentette már az első csengetéskor, hogy Molnár nem jött be?… Feleljen!
– Nem gondoltam, hogy…
– Maga ne gondolkozzék! – vágott közbe Nyár indulatosan. – Abból
