Molnár kegyetlen fejfájással ébredt. Az első pillanatban nem is tudta elképzelni, hogy hol van… Körülnézett a pompásan berendezett lakásban. Az utcáról beszűrődő fény megvilágította a faragott bútorokat és a falon függő képeket…
– Szent Isten, hol vagyok? – kérdezte önmagától ijedten. Hangja furcsán, tompítottan verődött vissza a szomszédos szoba sötétjéből. Felült és a fejéhez kapott. Halántékán kegyetlenül lüktetett egy ér.
– Hol vagyok? – ismételte gépiesen.
Felállt és tétova léptekkel megindult az ajtó felé. Tapogató keze megtalálta a villanykapcsolót. Megcsavarta. Vakító fény árasztotta el a szobát. Amerre nézett, mindenütt Várady Sándor fényképét látta. Valóságos képkiállítás volt. Várady, mint Tanner John, Romeo és Hamlet… Igen, Hamlet! A fejéhez kapott… Szent Isten, Hamlet!… His
