IX. FEJEZET
SÓLYOMSZEM
Sólyomszem, az öreg indián főnök a barlangja előtt ült. Nagyon öreg ember volt. Még emlékezett arra az időre, amikor hatalmas bölénycsordák kóboroltak a végtelen prérin, és az indiánok véres skalpokat tűztek ki.
Ezek az idők visszavonhatatlanul elmúltak. Az öreg Sólyomszem bizonyos mértékig megőrizte ősei vad erkölcseik, és üres óráiban friss skalpokról és kínzócölöpökhöz kötözött foglyokról ábrándozott. Úgy gondolta, hogy a nagy Manitu is jónéven venné, ha egy-két fehér embert feláldozna az istenségnek.
De honnan kerítsen fehér embert?… És különösen olyanokat, akik nem védik meg magukat?… Sólyomszem százszor is feltette ezt a kérdést anélkül, hogy válaszolni tudott volna önmagának. Öreg volt, és csaknem tehetetlen. A fáradságos vadászattal már régen felhagyott,
