Csupán a szüleim szomorkodtak, mikor közöltem velük a nagy hírt, hogy Prágába költözöm. Egy csendes, tóparti utcában élnek Balatonlellén, ahol már az is iszonyatos messzinek tűnik, ha valaki Budapestre utazik. Annak ellenére, hogy engem már évekkel ezelőtt elvesztettek, amikor fővárosi lettem, még mindig reménykedtek benne, hogy egyszer visszatérek. Egyébként mindig is szerettem hazajárni hozzájuk; amilyen gyakran csak tudtam, megtettem, és a mai napig azt a házat tekintem otthonomnak. De ez az élet rendje, egyszer a fiókák is kirepülnek a fészekből, hogy világot lássanak. Előtte persze búcsút vesznek egymástól.
Szóval nagy gombóccal a torkomban indultam a prágai költözés előtti utolsó utamra a családomhoz. Habár a szüleim olyan balatoni településen élnek, ahol két helyen is megáll a vona
