A becstelen

ELSŐ FEJEZETCyrus Király vagyok. Íme a kastélyom; ha trónom lenne, bizony rajta ülnék. A konyakospoharat a korlátoszlopra teszem, meginog a szélén. Alant az egyik alattvalóm úgy veri a nyálát a házamban, mintha nem lenne holnap, de amint elindulok lefelé a lépcsőn, eszébe jut, hogy hol a helye. Az én tulajdonom. Itt mindenki az. A hivatalos sztori szerint a bankom a leggazdagabb magánkézben lévő bank az egész világon. A nem hivatalos sztori szerint az alvilág kapuja. Minden penny, amit megkeresnek a bűnözők, rajtam megy keresztül. A Wall Street bankjaival ellentétben viszont én nem tagadom. A páncéltermemben felhalmozott vagyon kurvára mocskos, mert én nem a hétköznapi klienseket szolgálom ki. Nem. Az én ügyfeleim egészen mások. A legaljasabb mocsokból valók. Drogkereskedők. Fegyvercsempészek. A kartell és a maffia. Olykor kétszínű politikusok, akik államokat vezetnek, és örökösök, akik végzetes hibát követtek el. Megváltó vagyok a szemükben. Többé nem kell a matracban rejtegetni a kápét. Dehogy. Eljönnek hozzám, hogy mossam tisztára a pénzüket, és ha már ragyog, megsokszorozom. Noha gyakorlatilag közéjük tartozom – a bűnözők közé –, ki nem állhatom őket. Nem mintha ez bármit is jelentene, ugyanis senkit sem szívlelek. De a pénzük nem büdös. Sőt, rózsaillatú. Minél több életet oltanak ki érte, annál illatosabb. Ma este idehozzák a pénzt, ami nem kerül letétbe a bankomban. Mocskosan érkezik, foltot hagyott rajta az a rengeteg bűn, amivel megkeresték, de mire véget ér az est, lemossuk a vérfoltokat, és olyan ropogós lesz minden bankó, mint a frissen mosott ruha. A házam felkészült, a személyzet ugrásra kész. Hamarosan kezdődik a játék, nincs más dolgom, mint várni. Utálom ezt a szart, de szükséges rossz. Itt kiszimatolhatom a titkaikat. Vagyonokra tehetek szert. Birodalmat építhetek. Ez az én becstelen királyságom, ahol én vagyok az isten. Megáll az idő, ahogy a lépcső tetején várakozom. Végignézek az előcsarnokon, ahogy egyenként megérkeznek a vendégeim. A tömeg a szoba közepén gyülekezik, mint akik utasításra várnak, de valójában azt várják, hogy elkezdődjön a póker. Néha csupán szemlélő vagyok. Néha azzal sem fáradok, hogy lejöjjek. Nincs mindig szükség a jelenlétemre. A tény, hogy nálam kerül megrendezésre a játék, már önmagában elég ahhoz, hogy viselkedjenek a játékosok. Ma azonban leereszkedem közéjük. Szemmel akarok tartani egy új vendéget. Valakit, akit már évek óta próbáltam idecsábítani. Még nem érkezett meg, de a forrásaim szerint ráharapott a csalira. Amint lehet, kivetem rá a hálómat. Amíg várok, megpillantok néhány ismeretlen arcot, akiknek utána kell néznem, mielőtt játszhatnak. Már látom, hogy a mai este a szokásosnál rosszabb lesz, ami nem túlzás. A legsötétebb alakok jöttek ma el. Értem én az iróniát. Még én ítélkezem azok felett, akik nem sokban különböznek tőlem? Gyilkolnak. Én is gyilkolok. De van köztünk egy aprócska különbség. Én csak akkor gyilkolok, ha muszáj. Némelyik seggfej sportot űz belőle. Ezzel bizonyítja a saját férfiasságát. Pedig nem ez a szarság tesz valakit férfivá. Mivel ezt nem érik fel ésszel, nincs értelme magyarázni nekik. Csak bezsebelem a pénzüket, és inkább a kamatokkal véreztetem ki őket. Ám még ennek tudatában is belépnek a házamba, hogy felkínálják nekem a lelküket. Annyi mocskot tudok róluk, hogy mindannyiukat elintézhetném. De csak az egyikükre pályázom. Megrázom a fejem, és lassú, kimért léptekkel elindulok feléjük. Egyenként végigmérem őket. Amíg keresem, végignézek a nagymenőkön, és jelzek Zének. Ma este ő fogja szemmel tartani őket helyettem. Először csak a szokásos társaságot látom – a gazdag pöcsöket, akiknek nincs jobb dolguk, mint apuci pénzét szórni. Ismerem a fajtájukat, és kurvára ki nem állhatom őket. A szoba másik végében drogdílerek, maffiatagok és szégyentelenül korrupt politikusok gyülekeznek. Mindegyik csoport létfontosságú a munkámhoz. Az egyik mossa a másik kezét. A jelenlevők döntő többsége az ügyfelem. A bankomban nagyüzemi szinten zajlik a pénzmosás, de amit ott nem tudunk tisztára mosni, azt elhozzák a pókerre. Ezért jöttek a gazdag fiúk. Fingjuk nincs arról, hogyan kell játszani; veszíteni jöttek. Itallal a kezükben asztalokhoz ülnek. Ma este nem olyan nagy a tömeg, mint máskor, így csak néhány asztalt foglaltak el, mindegyiknél nyolc-tíz játékos ül. A legális és az illegális egészséges keveréke. Lassan, de tudatosan elindulok, a tekintetem végigsiklik az asztalokon. Szemügyre veszem a ma esti vendégeimet. A szoba bal túlsó végén Matteo ül. Ő vezeti a keleti parti maffiát, sok munkát ad nekem. Mellette a jobbkeze, az unokatestvére ül. Őt sem kedvelem különösebben, de szükséges rossz. Alaric, Tobias, Mathis és James is eljöttek. Noha közel-távol ők a legkeményebb fickók, ügyfélként őket még el tudom viselni. A baljukon egy újabb gazdag ficsúr díszeleg. Ezt azért mondom, mert pontosan az, egy tehetős örökös, aki tökéletes arra, hogy tisztára mossa a pénzüket. Trent Aldridge-nek hívják. Évek óta jár hozzám, pedig pocsékul játszik. Az ő motivációja nem különbözik az enyémtől. Ügyfeleket akar szerezni magának. Zé szerint újabban fedezeti alapokkal foglalkozik, és a jelek szerint ügyfeleket csábít el tőlem. Függetlenül attól, hogy miért jött, ártalmatlan a fickó. Végignézek a mellette ülő férfin. Még sosem láttam, kilóg a sorból. Idősebbnek tűnik, mint akik hozzám járnak. Az apám lehetne. Sőt, ami azt illeti, akár Trent apja. Ugyanaz a szempár, ugyanolyan szín, ugyanaz a haj. Trent kiköpött az idősebb faszi fiatal kiadásban. Leszámítva, hogy Trent nem ilyen meggyötört. Trent nem ilyen elkínzott. Érdekes. Mit keres itt az öreg? Figyelnem kell rá. Elfordítom a szemem, és megpillantom a férfit, akire vártam. Eljött. Zére sandítok, biccentek, mire jelentőségteljesen viszonozza a gesztust. Horog, csali, háló. – Üdvözlök mindenkit – szólok, és minden szempár rám szegeződik. – Boris… – a kérdéses fickóhoz fordulok –, …milyen kedves tőled, hogy eljöttél. Boris. A Mészáros. A fickó, akit reményeim szerint ma este sikerül kelepcébe csalnom. Beteg egy alak. Ő és a barátja nem a klienseim. Itt húzom meg a határt. Nem mosom olyanok pénzét, akik emberkereskedelemmel foglalkoznak, de ma este a cél szentesíti az eszközt. Most pedig ki kell derítenem, hogyan vehetném rá, hogy elmondja, amit tudni akarok. Hogy beszámoljon nekem a szervezetéről, és szépen elmesélje, hogy ki a főnöke. Ezért van itt ma este. Azzal tudom a legegyszerűbben megoldani a nyelvét, ha leitatom, hagyom, hogy nyerjen egy kis pénzt, és megvárom, hogy kényelemben érezze magát. Lehet, hogy nem fogja elárulni pontosan azt, amire kíváncsi vagyok, de a férfiak beszélnek, és minden szó mögött kimondatlan jelentés lapul. Olyan ez, mint a sakk; előnyös helyzetet keresel, felismered a mintákat, és azt használod fel, ami előtted van. Valamit úgyis el fog árulni, én pedig bárminek örülnék. Túl régóta vártam már ezt a lehetőséget ahhoz, hogy elszalasszam. Egy biccentéssel jelzek az osztónak, és kezdetét veszi a játék. A háttérből figyelek, a játékosokat nézem, és információkat gyűjtök a jellemükről. Különösen Boriséról. Ahogy növekszik a tét, némelyik játékos egyre vakmerőbb, míg mások magabiztosan játszanak. Odalép egy felszolgálónő, és felveszi az italrendeléseket. A legtöbb férfi félbehagyja a játékot, hogy végigmérje. Én is rápillantok. Csinos, de nem az esetem. Amíg a többi férfi kiszáll a leosztásból, Trent apja tartja a tétet. Vakmerő. Innen látom a szemöldökéről csurgó izzadságot, és amikor észreveszem, hogy kivel játszik, rögtön megértem az idegességét. Boris az ellenfele. Nem csak attól fél, hogy feldarabolja a Mészáros. Többről van itt szó. Ez kétségbeesés. Érdekes. A saját érdekében remélem, hogy senki másnak nem tűnik fel. Szüksége van erre a győzelemre. A pénzért. Már több millió a tét. Egyre érdekesebben alakulnak a dolgok. Közelebb lépek, nehogy lemaradjak valamiről. Egyre erősebben izzad. Már ömlik róla a víz, és ez senkinek sem kerüli el a figyelmét. Különösen Trentét. – Apa. – Megpróbál közbelépni, az apja azonban rá sem hederít. Ehelyett előrehajol, és még több zsetont dob be. Boris szeme felcsillan, mint egy ragadozóé. Elkapta az öreget. Tartja a tétet. Trent apja a fiára pillant. Nem maradt több zsetonja. Trent a fejét rázza. – Apa. – Semmi. – Apa! – Esdeklőn néz az öregre, hogy hagyja már abba, elég ebből az őrültségből. Az apja azonban képtelen rá. Világosan látszik az öreg szemén. Nyerni jött ide. Nyerni akar. – Muszáj – súgja a fiának. – Nem lesz semmi baj. Apa és fia holtpontra jutnak. Hangtalanul zajlik a vita. Trent úgysem győzhet. Ismerem az apja fajtáját… Nekem is ilyen apám volt. – Szóval, mi legyen? – kérdi Boris, a hangja visszaránt a gondolataimból a jelenbe. Nézem, ahogy Trent apja a zsebeiben matat. – Tartom a tétet. – Bizonytalan a hangja. Boris az asztalra hajol, a könyökére támaszkodik. Oldalra billenti a fejét, és felvonja a szemöldökét. – Mégis miből? Úgy látom, kifogytál a zsetonokból, öreg. – Van pénzem… – Elcsuklik a hangja. – Csak most nincs nálam. – Az nem jó. – Boris a fejét rázza. – Valami más… – kezdi. Az idősebb Aldridge felmutatja a csuklóját. Piros és hivalkodó. Egy Richard Mille óra. – Nem. – Boris megint legyint, unalom ül ki az arcára. – D-de ez majdnem hatszázezer dollárt ér – dadogja az öreg. Ha jobb ember lennék, közbelépnék és leállítanám ezt a szarságot. De nem vagyok az, ezért csak biccentek Zének, hagyom, hadd folytassák. Engem legalább elszórakoztat. Ráadásul lehet, hogy épp erre van szükségem Borishoz. Meglátjuk, merre tart a dolog. – Mid van még, ami értékes… Mert nekem is vannak karóráim. – A házam? – Házam már van. Több is. – Gonosz vigyor terül szét az arcán. – Valami igazán értékes… – Elhallgat. – Kocsik. – Semmid sincs, ami nekem kell. – A válasz végleges, és az asztalra teszi a kezét, hogy magához húzza a kassza tartalmát. A játék véget ér, mielőtt elkezdődhetett volna. – A lányom. Bassza meg! Nem ezt akartam. Csend ereszkedik a szobára, úgy leng körbe minket, mint egy szmogfelhő, mindenre rátelepszik, ami az útjába kerül. Érzem, ahogy beszívom a szavait a számon át a tüdőmbe. Eladná a saját lányát. Ennek az alaknak. A fickónak, akit mindenki csak Mészárosnak hív. A fickónak, akiről az egész alvilág tudja, hogy mennyire szeret eljátszadozni a prédájával. Imád a húsukba vágni. Innen a gúnyneve. – Eladnád nekem a lányodat? – Meg sincs lepve. Hisz ezzel foglalkozik. Csereberél és lop. – Apa… – Trent kétségbeesetten próbál közbeszólni. – Pofa be! – üvölt az öreg a fiára, aki már falfehér. Ha ez lehetséges, Boris vigyora még szélesebb, kettészeli a borotválatlan arcát. – Igen. – Az öreg erősnek akar látszani, de blöfföl. Tudom. Trent is tudja. Az igazat megvallva az egész szoba tudja. Őt kivéve. Annyira el van keseredve, hogy beveszi a saját hazugságait. Most jött el az ideje, hogy közbelépjek. Nem ezt akartam, amikor elkezdtük a játékot. – Itt nem üzletelünk hússal. – Előrelépek, és a szemem sarkából látom, hogy Zé a fejét rázza. Nem ért egyet azzal, hogy közbeléptem. Ahogy ismerem, szerinte pont erre lett volna szükségünk. De még nekem is megvannak a határaim, és ezt már nem tudom elfogadni. Az én szavam itt törvény, és senki sem olyan hülye, hogy ellenkezzen velem. – Van valami más értéked? – kérdi Boris. Nem hallgatom tovább. Megállapodnak valamiben, és folytatódik a játék. Mindig folytatódik. Elkerülhetetlen. Az öreg veszíteni fog, és az életével tartozik az orosznak. Intek Maggie-nek, a nőnek, akinek a cégétől a felszolgálókat bérlem. Tudja, mit akarok, így szó nélkül elsiet. A játék megy tovább, Maggie pedig visszatér, kopog a tűsarkúja a márványpadlón, és átnyújtja a poharat a Louis XIII konyakkal. Belekortyolok. Ahogy lecsúszik az ital, égeti a torkomat, felperzseli a szunnyadó, vén démonokat. Osztanak. Szavak, újabb szavak. Felfordítják a lapokat. Előkerül a nyertes. Tudom, ki az, oda sem kell néznem. Azt is tudom, mit nyert. Egy életet. A kérdés csak az: vajon kiét?