TIZENKILENCEDIK FEJEZETIvy
Egyetlen nap telik el, mire újra hallom kinyílni a bejárati ajtót. Kilépek a hálószobámból, és lesietek a lépcsőn. Visszajött. De miért? Máskor napokig várat. Amikor az előcsarnokhoz érek, megtorpanok, oldalra billentem a csípőmet, és felvont szemöldökkel pillantok Cyrusra. – Tudod, szörnyű munkát végzel, ha éheztetéssel próbálsz rávenni a behódolásra.
– Csakugyan, és miért? – Jóképű arcán átsuhan egy mosoly árnyéka.
Csípőre teszem a kezem, mielőtt válaszolnék. – Mert megint itt vagy, hogy belém diktáld a vacsorát. – Rávillantok egy látványosan hamis mosolyt, ő pedig összeszorítja felfelé kunkorodó száját.
– Az első dolog, amit tudnod kell rólam, hogy ha azt akarom, hogy behódolj, akkor már behódoltál volna. – Be kéne tiltani, ahogy kimondja a „behódol” szót.
