HUSZONNEGYEDIK FEJEZETIvy
– Jaj, kutyus! Úgy sajnálom! – dadogom, és megszakad a szívem a lábam előtt heverő Cerberus láttán.
Az én hibám, hogy ez történt vele. – Meg kellett próbálnom. Te megérted, ugye? – Felnéz rám, de ez minden, amit kapok tőle. Ez sokkal nehezebb lesz, mint vártam, ráadásul ebben a pillanatban megnyílik az ég, és ömleni kezd az eső. – Tudom, hogy megsérültél, de muszáj felkelned. – Finoman megbököm.
Felnyüszít, és megfeszíti az izmait, de nem áll fel. – Rajta, Cerberus! Segíts egy kicsit! – Benyúlok a kezemmel a kutya alá, és megemelem. Végül talpra áll. Letérdelek, az orrunk szinte összeér a kutyával, sírni tudnék.
Érte.
Magamért.
Bármi is vár rám, miután visszajutunk a börtönömbe. A ház felé pillantok, és tudom, hogy Cyrus engem néz. Nem látom őt, de érzem mag
