Küszöbök

Fejezet 8

Endre többször közbe akart szólni, sápadt, sovány arca nemegyszer kigyúlt, De fegyelmezte magát. Nem értett egyet Attilával, s egy-egy megállapítása indulatot váltott ki benne. Most azonban nagyon kíváncsi volt, hogy Elfi néni mit mond.

Az asszony azonban fölényesen hallgatott. Közel tíz éve járja férjével a világot, diplomaták között tölti napját, nem egyszerűen úriasszony a fogadásokon, dekoráció az estélyeken és a vacsorákon, hanem szinte pótolhatatlan munkatársa is férjének. Remek megfigyelő, összefüggéseket felismerő asszony, akinek már kialakult véleménye van önmagáról, férjéről, a világról és az emberekről. És elvei is vannak, méghozzá biztos alapokon nyugvó, megingathatatlan elvei. íme, Attila őszinte beszéde nevelési elvét igazolja. Ha nem lett volna baráti viszonyban a fiával, Attila akkor is kitárulkozott volna. Nem baj. Csak a katonaiskola hatása érződik Attila öntudatán, az ő nevelése nem? Dehogynem. „Mi, Hajdúk, és mi, Huttenek, vagyunk valakik.” Ezt nem a Ludovika nevelte a gyerekbe. Persze hogy sok igazsága van Attilának. De az igazság csak az élettapasztalattal együtt ér valamit. Válaszolni fog neki, De nem Endre előtt. Azt fogja mondani neki: Fiacskám, néhány dolgot meg kell tanulnod. Az élet nem laktanya, ahol vigyázzba állnak előtted az emberek, mint a bakák, és nem válaszolhatnak, mert helyzetednél fogva csakis neked lehet igazad. Tehát meg kell tanulnod, hogy családi ügyeket még barátok előtt sem tárgyal meg az ember. Csak akkor, ha létkérdésről van szó. Endre a barátunk, De nem a miénk, hanem az egyházé. Tehát a mi ügyünk nem tartozik rá. Igen, fiam, neked igazad van, mi valakik vagyunk. Mivel azok vagyunk, megengedhetjük magunknak, hogy Bernáth Gézával barátkozzunk. Csetényi Hajdú vezérőrnagy különösképpen megengedheti magának, mert ő nagyon jól tudja, hogy ennek a barátságnak meddig terjedhet a határa. Bernáth okos ember, és ezt ő is nagyon jól tudja. Csaba öcséddel már bonyolultabb a dolgunk.

Alkatilag ő nem hasonlít egyikünkre sem. Ellentmondásos, de eredeti egyéniség, épp ezért nagyon nehezen lehet csak irányítani. Paranccsal vagy utasításokkal nem sokra megyünk nála. Nem barátkozó természet, nemigen szereti az ostoba emberek társaságát, azt viszont el kell ismerned, hogy a mi körcinkben, főleg a fiatalok között, elég sok esetben ostoba, üres fejű ember akad. Nem kényszeríthetem arra az öcsédet, hogy ezekkel a fiatalokkal barátkozzék. Radovics Milán... Társadalmi helyzeténél fogva nem tartozik hozzánk. Ez igaz, de érdekes, színes egyéniség, akit mi emelünk fel, aki szintén szeretne valaki lenni, De csak a mi segítségünkkel lehet valaki. Radovics nagyon jól tudja, sokat beszélgettem vele – neki kell felemelkednie Csabához, vagyis hozzánk, nem pedig Csabának kell lesüllyednie. Radovics kitört a környezetéből, ez csak a rendkívüli tehetségeknek sikerül. Közben azt is felismeri, hogyha felszínen akar maradni, alkalmazkodnia kell. Nekünk történelmi feladatunk, hogy a tehetséges népi erőket magunkhoz láncoljuk. Andrea... aranyos, tiszta kölyök. Szeretem őt. Hogy nincs vagyona? Azt gondolom, ez nem lényeges. Ha Csaba szereti, és boldog lesz vele, én áldásomat adom rájuk. Ebben nem ismerek tréfát. Fiacskám, én anya vagyok. Mit érnék azzal, ha a fiamat boldogtalannak tudnám? Andi nem gazdag, de gondolkodásában, életszemléletében, magatartásában hozzánk tartozik. És ez a lényeg.

A vonat lassított. Az asszony egy pillanatra kinézett az ablakon. Aztán így szólt.

– Nem értettelek félre, Atti. De most fáradt vagyok és éhes. Ebéd után majd beszélgetünk.

A teológus lehajtott fejjel állt. Arra számított, hogy az asszony vitatkozni fog Attilával. Elfi néni kitérő válasza csalódást okozott neki. Világosbarna fakó haján megcsillant egy bevetődő fénysugár, aztán tovatűnt.

A vonat sebesen robogott az ismerős vidéken. Endre lázas szemében nyugtalanság látszott, szégyellte magát, úgy érezte, hogy hallgatásával elárulta barátját. Lehunyt szemhéja mögött Andrea szomorkás arca jelent meg, aztán régi emlékek jutottak eszébe. Ott áll előtte a lány, matrózblúzt, sötétkék rakott szoknyát visel. – Te nem kérsz fel, Endre? – A mamák a falak mentén ülnek. Csaba elmélyülten játszik, ügyesen variálja a témát, de remek ütemet diktál, most ránéz, szemével biztatja, kérd fel, papzsák, megengedem, hogy felkérd. Átkarolja a lányt, tenyere megizzad az izgalomtól, Andreának a hátán megfeszülnek az izmok, szorosabban ölelj – mondja így nem lehet táncolni. Gépiesen engedelmeskedik. Nagyokat nyel, most már tudja, szereti a lányt. De Andi Csabához tartozik.

Endrét a korán jelentkező nemi vágyak alaposan megkínozták, és kínozzák ma is. Húszesztendős, és még nem volt dolga nővel. Ösztöneit eddig még sikerült legyőznie szívós és kemény akarattal, de fantáziáját nem, gondolatban már sokszor átélte a szeretkezés örömet és kínjait. Természetesen Andreával. Mindig csak vele, és sokszor úgy érezte, semmi meglepetés nem érné, ha Andrea egyszer mezítelenre vetkőzne előtte.

A vonat lágyan ringott, a kerekek vadul csattogtak. Endre hátradőlt, fejét megtámasztotta, sovány, beesett arca pirosra gyúlt. Elfi néni hangja mintha a végtelenből jött volna. Halkan beszélt, egyetlen szavát sem értette.

Mélyet lélegzett, felnyitotta a szemét.

– Én azt hiszem – mondta –, Csaba hálát adhat a Mindenhatónak, ha Andrea feleségül megy hozzá.

Csodálkozva néztek rá, nem értették, hogy miért mondta ezt, hiszen az asszony közel egy órája egészen másról beszélgetett Attilával. Látta csodálkozó tekintetüket, De nem törődött velük, felállt, s mint az alvajáró, kitámolygott a fülkéből.

A vonat hosszan, elnyújtva fütyült, a kéményből kipattanó szikrák fényes csíkokat húztak az ablakok elé.

*

Andreát váratlanul érte Elfi néni kedvessége. Megölelte, megcsókolta, magával vitte a konyhába, megmutogatta neki az ételeket, megkóstoltatta vele a paprikás csirkét, aggódva nézett rá, vajon sikerült-e. Az asszonyból annyi melegség ömlött rá, hogy teljesen elérzékenyült, ellenszenve is elpárolgott.

Walter von Hutten nagyon tapintatosan viselkedett, nem jött haza, hagyta, Elfi kedve szerint vendégelje meg magyar barátait, ám az italról, ötcsillagos francia konyakról, zamatos magyar pálinkáról és a nehéz rajnai borokról időben gondoskodott. Üreg házvezetőnője, az ősz hajú Annabella anyó és unokahúga, a kék szemű Lujza szolgálta fel az ételeket, az italtöltögető szerepkörét Attila önként vállalta.

A hadnagy meglepően szívélyes, előzékeny volt, és Andrea úgy találta, hogy tekintetéből most hiányzik a mohó kívánás, szinte testvérként beszélget vele. Endre lapos, zavart pillantásait már megszokta, álmában sem gondolta volna, hogy a teológus zavara mögött már-már beteges érzékiség húzódik meg.

Étkezés közben alig-alig beszélgettek, az a néhány mondat, ami mégis elhangzott, a jó ízű vacsorához fűződött. Odakünn a szél időnként orkánszerűen tombolt, aztán átmenetileg elcsendesedett, hogy később újult erővel rákezdjen. Andrea Elfi nénivel szemben ült. Az asszony érdeklődve nézte a lány kipirult arcát, a sötét pillákkal árnyékolt, mélykék szemét. Néha az volt az érzése, hogy Andrea valamelyik közel-keleti országból vetődött ide, alakja, testtartása, arcának éle az egyiptomi nőket juttatta eszébe.