Konrád
– A remény –
Dézi, mintha csak megérezte volna, hogy történt velem valami, felhívott. Először nem akartam beavatni a nap eseményeibe, de aztán mégis elmondtam, mert tudtam, hogy van egy radarja, és akkor is megérzi, hogy valami nem okés, ha én nem mondom. Mivel szerencsésen alakult a napom, egyrészt nem zuhantam a kőpadlóra, nem törtem össze a fejem, és nem kell újra kómában feküdnöm, ezt már alapvetően pozitívnak éltem meg. Az meg, hogy Marával szintet léptünk, felülmúlta minden elvárásomat.
– Tudtam, hogy van valami! – háborgott. – Tényleg jól vagy? – Őszintén aggódott miattam.
– Persze, megmondanám, ha nem így volna. Akartál mást is, vagy csak lecsekkolni, hogy élek-e? – próbáltam humoros lenni.
– Jaja! Azért hívtalak, mert Lajosnak bulit szervezek, és szeretném, ha eljönnél
