– Miért menekülsz előlem?
Összerezzen a hangomat hallva, a válla felett egy pillanatra rám néz, aztán újra az előtte lévő édességre fókuszál, merevebben tartja magát, mint egy villanypózna. Valószínűleg arra számít, hogy lelépek, de nincs olyan szerencséje. Ezúttal nem futok el.
Felém sandít.
– Nem menekülök. Felszelem az almás pitét.
Almás pite? Ezt a rengeteg ételt mégis mikor csinálták?
– Eszemet nem tudom, mikor ettem utoljára ennyi házi kosztot.
A pultnak dőlök, karba tett kézzel figyelem őt.
– A barátnőid nem tudtak főzni? – vonja fel a szemöldökét.
Hangjában egy csepp féltékenység sincs. Ez probléma, mert marhára azt akarom, hogy legyen.
– Az egyik tudott – mondom neki úgy, hogy kihallja, az az egy ő volt. – Őt el is vettem.
– Egy üveg olcsó vodka után – vágja rá azonnal.
