Eltelik néhány hónap, s a másik Ady-fiú is jelentkezik, Ady Lajos (akit Hatvany nemrégiben még gyalázkodó, hamisító, legitimista kurzuslovagnak nevezett): „Kedves Barátom, az Édesanyám megbízásából elküldöm az ígért fényképet.” – (Azt a fényképet, mely az Édest és költő fiát kettesben ábrázolja, Székely Aladár felvételét.) – „…A Bárónénak tisztelettel jelentem kézcsókomat. Vagyok ragaszkodásra kész híve Ady Lajos.” Nem maradhat el a viszonzás sem: „szívesen köszönt igaz barátsággal Hatvany Laczitok”. Leveleket váltanak más ügyekben is, s majdnem összemelegednek.
Már-már tiszta a kép, elsimultak az ellentétek, a lövészárkokból többé nem tüzelnek, csak Csinszka morog és füstöl, de ki ügyelne arra, aki csatát vesztett, a jelen idő elfedi az elmúltakat – s ekkor, vesztemre, még egyszer elszán
