Önkéntes számkivetése hatodik évében Jászai Marinak írja, 1926 júliusában. „…A régi időkre gondolok, a hajdani, kis Nemzeti Színházra, melyet ez a kegyelet nélküli nemzet lebontatott – a régi Coriolanus-előadásra gondolok. Gyerek voltam. A szívem dobogott. Nagy Imre dörög. Szigeti József Meneniusát tudom még. S a maga hangjának legnemesebb érce, akkor kondult meg a fülemben. Ha akkor azt mondták volna nekem, hogy ez a csoda-asszony a barátom lesz, sohse hittem volna. Milyen jólesik, hogy ma tudom a barátságát. Hogy amikor annyi barátot elvesztettem, a legértékesebb megmaradt.”
Itthon Jászai Mari igazolni, menteni próbálja őt – erre felel: „Volt idő, mikor meginogtam. Elvesztettem magamat. Hiszen a polgári létemet beszüntették a gazok. Ma már nem szorulok senki igazolására. Gőggel mondom,
