ötödik fejezetA zár kattan, és a dupla ajtó kitárul. Elakad a lélegzetem. Még lakosztályban sem szálltam meg soha életemben, nemhogy ilyen fényűzőben. Gondolatban elmondok egy gyászimát szegény Ami tönkrement álomnászútjáért, és minden erőmmel igyekszem nem hálásnak lenni azért, hogy ő most otthon, St. Paulban szenved, én meg itt lehetek helyette. De nem könnyű: objektíven szemügyre véve a dolgot, igencsak jól jártam.
Azaz viszonylag jól. Felnézek Ethanre, aki int, hogy menjünk be. Egy már-már abszurdan tágas nappali tárul elénk, kanapéval, két személyre tervezett, összebújós fotellal, két székkel, és egy bolyhos, fehér szőnyegen álló alacsony üvegasztallal. Rajta, fonott kosárban, egy gyönyörű lila orchidea, egy bonyolultnak látszó távirányító, ami ránézésre egy robot-háziszolgát irányít
