hetedik fejezetVisszatérve, a szobát nagyjából feleakkorának érzem, mint amikor megérkeztünk, és biztosra veszem, hogy kizárólag azért, mert hamarosan megszabadulunk a ruháinktól, hiszen aludni szeretnénk. Ami engem illet, erre még nem készültem fel.
Ethan a pultra dobja a tárcáját meg az ajtóhoz tartozó kártyát. Esküszöm, olyan harsányan koppannak a márványon, mintha valaki megütött volna egy cintányért.
– Mi az? – kérdezi Ethan színpadias összerezzenésem láttán.
– Semmi. Csak úgy. – A holmijára mutatok. – Jesszus!
Egy hosszú másodpercig rám mered, mielőtt úgy dönt, bármivel akartam volna folytatni, nem éri meg az erőfeszítést, inkább az ajtó mellett állva lerúgja a cipőjét. Átsétálok a szobán. Olyan hangot ad ki a lábam a szőnyegen, mintha súlyos csizmában gázolnék át egy térdig érő
