Nem mézes hetek

második fejezet-2

Eddig mindig úgy véltem, hogy Ethan hűvös viselkedésének az az oka, hogy gömbölydedek az idomaim, amit ő fizikailag visszataszítónak talál, mert ő meg egy szar, bigott alak – de ahogy ott állunk, és én a bicepszébe kapaszkodom, eszembe ötlik, hogy talán ő is emiatt viselkedik ekkora seggfejként. Nem örül neki, hogy Ami ennyire fontos része lett az öccse életének, de anélkül nem tudja kimutatni, hogy Dane-t is el ne riasztaná magától. Így hát helyette engem használ erre.

A hirtelen felismerés hűvös nyugalommal tölt el.

– Igazán jó hozzá – szólalok meg hirtelen, és magam is hallom a hangomból áradó óvó erőt.

Érzem, hogy Ethan felém fordul, és rám néz.

– Tessék?

– Ami – világítom meg jobban. – Igazán jó Dane-hez. Pontosan látom, hogy engem mennyire visszataszítónak találsz, de bármilyen problémád van is a nővéremmel, valamit sose feledj: Ami nagyon jólelkű.

Ám még mielőtt Ethan válaszolhatna, az (ingyenes) koordinátor előlép, int az (ingyenes) zenekarnak, és elkezdődik a szertartás.

Minden úgy történik, ahogy számítottam rá: Ami csodálatos. Dane viszonylag józannak és őszintének látszik. Gyűrűt cserélnek, elmondják az esküket, és a végén ott van egy fájdalmasan béna csók. Egyértelműen annyira érzéki, hogy egy templom nyugalmát sem kavarná fel, ráadásul ez nem is templom. Anya sír, apa úgy tesz, mintha nem sírna. Ethan pedig, a szertartás során végig, miközben én fogom Ami méretes (és ingyenes) csokrát, olyan rezzenéstelen nyugalommal bámul maga elé, mint egy kartonpapír figura. Csak akkor moccan meg, amikor elő kell varázsolnia a zakózsebéből a gyűrűket.

Amikor elindulunk visszafelé a padsorok között, újra odanyújtja a karját, ám ezúttal még az előbbinél is merevebb: mintha egész testemet nyálkás iszap borítaná, és ő attól tartana, hogy bemocskolja az öltönyét. Így hát, miközben gondolatban beintek neki, teljes súlyommal nekidőlök, hogy aztán a folyosó végén különválhassunk.

Van tíz percünk, mielőtt mindenki összegyűlne a fotózáshoz, és ezt arra készülök felhasználni, hogy eltávolítsam a hervadt szirmokat az asztaldíszekről. Ez a helyes kis zöld gumicukor mindjárt kipipál pár dolgot a listájáról. Kit érdekel, mi a francot akar csinálni Ethan.

Szemlátomást engem akar követni.

– Hát ez meg mi volt? – kérdezi.

Ránézek a vállam fölött.

– Mi mi volt? – érdeklődöm.

Biccent a padsorok felé.

– Hát ott. Az imént.

– Ja, vagy úgy. – Odafordulok, és megnyugtató mosolyt küldök felé. – Boldog vagyok, hogy tőlem kérsz felvilágosítást, amikor gondban vagy. Nos, ez egy esküvő volt, amely kultúránk fontos, ha nem is kifejezetten kötelező szertartása. Az öcséd és az én…

– A szertartás előtt. – Sötét szemöldökét egészen összehúzza, két kezét a nadrágzsebébe süllyeszti. – Amikor azt mondtad, hogy visszataszítónak talállak. Meg hogy szerinted problémám van Amivel.

Leesett állal meredek rá.

– Ezt komolyan kérded?

Olyan arccal néz körbe, mint aki tanút akar találni, hogy az is támassza alá, de sürgősen, mennyire beszámíthatatlan vagyok.

– Igen. Komolyan.

Egy pillanatig képtelen vagyok megszólalni. Az utolsó, amire számítottam, hogy Ethan külön magyarázatot igényel a kettőnk közt folyó állandó gúnyos pengeváltáshoz.

– Hiszen tudod. – Legyintek egyet. A rám szegeződő tekintet súlya alatt, távol a szertartástól, meg az emberekkel teli terem szolgáltatta energiától, hirtelen kevésbé vagyok magabiztos a korábbi teóriám helytállóságát illetően. – Szerintem te utálod Amit, mert úgy gondolod, elveszi tőled Dane-t. De képtelen volnál anélkül bosszút állni ezért a nővéremen, hogy Dane-t ne haragítsd magadra, így hát rajtam töltöd ki a dühödet, ezért szemétkedsz velem folyton.

Miután csak pislog rám, egyre jobban belemelegedve folytatom:

– Sosem kedveltél, és mindketten tudjuk, hogy ez jóval túlmutat a rántottsajt-ügyön, mert még azt az arroz con pollót sem kóstolnád meg, amit július negyedikére készítettem, ami nekem tök mindegy, a te bajod… de azzal azért legyél tisztában, hogy Dane marha jól járt Amivel. – Közelebb hajolok, és megadom neki a kegyelemdöfést. – Marha jól.

Ethan száját kurta, hitetlenkedő hang hagyja el, egy sóhaj és egy kacaj elegye, aztán a szájára tapasztja a kezét.

– Ez csak elmélet – teszem hozzá óvatosabban.

– Elmélet.

– Arról, hogy miért van az, hogy nyilvánvalóan nem kedvelsz engem.

A homlokát ráncolja.

– Hogy miért nem kedvellek?

– Arra készülsz, hogy mindent megismételj, amit mondok? – Előszedem a listámat, amit összetekerve elrejtettem a kis virágcsokromba, és meglengetem az orra előtt. – Mert ha befejezted, akkor nekem mennem kell a dolgomra.

Pár másodpercnyi zavart csönd után Ethan mintha előásna az emlékezetéből valamit, amit én is mondhattam neki évekkel ezelőtt:

– Olive, te tényleg hibbant vagy.

Anya egy pezsgőspoharat nyom Ami kezébe, és úgy tűnik, valaki más feladatlistáján ott virít, hogy ügyeljen arra, a pohár folyamatosan tele legyen, mert látom, ahogy a nővérem kortyolja, de mintha sehogy sem akarna fogyni. Ez azt jelenti, hogy a fogadás lassan átalakul egy kétségkívül az előzetes ütemezés szerint haladó, kissé merev eseményből valódi bulivá. A zajszint az illedelmes helyett immár egy diákszövetség megszállta házéra emlékeztet. Az emberek úgy falják a tengeri herkentyűket, mintha még életükben nem láttak volna szilárd ételt. A tánc még el sem kezdődött, és Dane máris bedobta a csokornyakkendőjét a szökőkútba, meg lehajította a cipőjét. És mi sem tanúskodik jobban arról, hogy a nővérem berúgott, mint az, hogy ez szemlátomást még csak nem is érdekli.

Mire eljön a pohárköszöntők ideje, már az is emberfeletti feladatnak tűnik, hogy a tömeg felét elhallgattassa valaki. Ethan óvatosan megkocogtatja a villájával a poharát, amivel a lármát egy decibellel sem sikerül csökkentenie, így hát egyszerűen beszélni kezd, tekintet nélkül arra, hogy az emberek figyelnek-e rá.

– Biztos vagyok benne, hogy sokaknak hamarosan vécére kell mennie – szól bele az óriási, bolyhos plüssel borított mikrofonba –, így hát ígérem, rövidre fogom. – A tömeg moraja végül nagy nehezen elcsitul, mire Ethan folytatja. – Nem hinném, hogy Dane tényleg azt szeretné, hogy ma én beszéljek, de tekintettel arra, hogy nem csupán a bátyja vagyok, de az egyetlen barátja is, muszáj lesz.

Határtalan megdöbbenésemre a torkomat harsány kacaj hagyja el. Ethan elhallgat, és arcán meglepett mosollyal felém fordul.

– Ethan vagyok – folytatja, majd felemel egy távirányítót a tányérja mellől, és a hátunk mögötti vásznon végigfut egy lassan pergő fotósorozat, amelynek képein ő és Dane szerepel gyerekként. – A legjobb testvér, a legjobb fiúgyerek. Örülök, hogy nemcsak oly sok baráttal és családtaggal osztozunk ezen a mai ünnepi napon, hanem az alkohollal is. Komolyan, vetettek már egy pillantást a bárra? És valaki figyeljen oda Ami húgára is, mert ha túl sok pezsgőt találna inni, nincs az az isten, aki helyén tartsa azt a ruhát. – Rám vigyorog. – Emlékszel még az eljegyzési bulira, Olivia? Nos, ha te nem is, hát én igen.

Natalia megragadja a csuklómat, mielőtt felkaphatnék egy kést.

Dane harsány, részeg Öregem! felkiáltást hallat, majd visszataszítóan hosszan nevet. Én meg azt kívánom, bárcsak a gyilkos átok valóban létezne. (Mellesleg szó szerint nem vettem le a ruhámat az eljegyzési bulin. Csak egyszer-kétszer megtöröltem az aljával a homlokomat. Nagyon meleg volt aznap este, és a tequilától amúgy is mindig izzadni kezdek.)

– Ha megnézik ezeket a családi fotókat – int maga mögé Ethan, miközben a képeken ő és Dane síelnek, szörföznek, és úgy nagy általánosságban úgy néznek ki, mint két jó genetikájú seggfej –, láthatják, hogy mindig is nyilvánvalóan én voltam a báty. Én mentem először táborozni, és kaptam először jogsit, és vesztettem el először a szüzességemet. Elnézést, hogy ez utóbbiról nem tudok fotókat mutatni. – Elbűvölőn a tömegre kacsint, mire a helyiségben innen-onnan vihogáshullámok indulnak. – De a szerelmet Dane találta meg először. – A tömeg egy emberként, lelkesen hűházni kezd. – Remélem, hogy egy nap még lehetek annyira szerencsés, hogy találok valakit, aki legalább feleannyira fantasztikus, mint Ami. Ne engedd el, Dane, mert egyikünknek sincs elképzelése sem, hogy mit is gondol valójában. – A whiskyjéért nyúl, és közel kétszáz kar követi a mozdulatát, ahogy megemeli az italát üdvözlésképpen. – Gratulálok kettőtöknek. És most igyunk rájuk.

Utána hátradől, és rám néz.

– Ez eléggé jó volt neked… csípőből?

– Megközelítőleg kellemes. – Elnézek Ethan válla fölött. – De odakint még mindig világos van. Biztos alszik még a benned lakozó troll.

– Ne már! – méltatlankodik. – Nevettél.

– Ez mindkettőnk számára meglepetés volt.

– Nos, most rajtad a sor, hogy kellemetlen helyzetbe hozz – int a hely felé, ahová állnom kell. – Tudom, hogy nem kis kérés, de próbáld nem leégetni magad.

A telefonomért nyúlok, amire a beszédem szövegét mentettem, közben igyekszem kiirtani a hangomból a védekező élt, és mielőtt felállok, így szólok:

– Fogd be, Ethan!

Mekkora duma, Olive.

Felnevet, és előrehajol, hogy egyen egy falatot a csirkéjéből.

Szórványos taps hallatszik a terem különböző részeiből, amint felállok, és a vendégek felé fordulok.

– Jó estét mindenkinek – köszöntöm őket, és a teremben tartózkodók egyszerre rezzennek össze, mert a mikrofon élesen felsivít. Távolabb tolom a számtól, és reszketeg mosollyal a nővérem és a sógorom felé intek.

– Hát megcsinálták!

Mindenki éljenez, mialatt Dane és Ami szenvedélyes csókban forrnak össze. Az imént figyeltem kettejüket, amikor Ami kedvencére, Peter Cetera Glory of Love című számára táncoltak, és sikeresen elkerültem Diego intenzív tekintetét, amellyel az enyémbe kapcsolódva szeretett volna közösen sajnálkozni nonverbálisan Ami ezúttal is megnyilvánuló rémes zenei ízlésén. Őszintén magával ragadott az előttem zajló jelenet: néztem az ikertestvéremet a csodaszép menyasszonyi ruhában, a frizuráját, ami meglazult az eltelt órákban, és az arcán ragyogó kedves, boldog mosolyt.

Könnyek csípik a szememet, amint a Notes applikációban keresgélek, és megnyitom a beszédemet.

– Azok kedvéért, akik nem ismernek, hadd mondjam el, megnyugtatásul, hogy nem, még nem ennyire részegek, én a menyasszony ikerhúga vagyok. A nevem Olive, nem Olivia – vetek nyomatékos pillantást Ethanre. – A legjobb testvér, a legjobb sógornő. Amikor Ami megismerte Dane-t… – Itt pillanatnyi szünetet tartok, mert Natalia üzenete ugrik fel a kijelzőn, eltakarva a beszédemet…

Csak hogy tudd, marha jól néznek ki a dudáid ott, a világot jelentő deszkákon.

Közben látom, hogy ugyanő a közönség soraiban állva felemelt hüvelykujjal ad nyomatékot az üzenetnek. Gyorsan arrább söpröm a kijelzőről a szövegbuborékot, és folytatom:

– …úgy beszélt róla, ahogy előtte még…

Milyen méretű cicifixet hordasz mostanság?

Szintén Nataliától.

Figyelmen kívül hagyom, és próbálom megkeresni, hogy hol tartottam a szövegben. Most őszintén, milyen családtagok képesek üzeneteket küldeni az embernek, miközben egyértelműen a telefonjáról olvassa fel a mondanivalóját? Hát az enyémek, nyilvánvaló.

Megköszörülöm a torkomat.

– …úgy beszélt róla, ahogy előtte még senkiről. Olyan rezgéseket éreztem a hangjában…

Nem tudod, hogy Dane uncsitesója szingli-e? Vagy lehet-e számítani arra, hogy… ;)

Figyelmeztető pillantást lövellek Diegóra, és elszántan, már-már agresszívan söpröm félre a képernyőről az üzenetét.

– …a hangjában, amelyek alapján azonnal biztosra vettem, hogy ez valami más, és hogy ő is másképp érzi magát. És ekkor…

Ne vágj ilyen arcot. Úgy nézel ki, mint egy székrekedéses nyanya.

Az anyám. Ki más.

Arrább húzom, folytatom a beszédet. Ethan önelégült mozdulattal összekulcsolja a kezét a tarkóján, és anélkül is világosan látom elégedett vigyorát, hogy ránéznék. Megállíthatatlanul folytatom a mondókámat – Ethan egyszerűen nem nyerheti meg ezt a csatát –, de alig két szóval jutok tovább, amikor félbeszakít egy görcsös, fájdalmas nyögés hangja.

A teremben tartózkodók figyelmét azonnal Dane vonja magára, aki a gyomrát markolászva összegörnyed. Aminek csupán annyi ideje marad, hogy megnyugtatóan a vállára tegye a kezét, és aggódó arccal felé forduljon, mielőtt az újdonsült férj a szája elé kapná a kezét, hogy aztán az ujjai között szökőkútként áradjon ki a hányás, mégpedig egyenesen a nővéremre, és az ő csodaszép (ingyenes) menyasszonyi ruhájára.