A vezér

Alexander-1

Beleszívok a szivaromba, majd lassan kifújom a füstöt, mely sűrű ködként kavarog előttem.

– Uram, itt van Emerson – lép be Louis az irodámba. Louis a végtelenségig hűséges és lojális hozzám. Soha nem kérdőjelezi meg a döntéseimet, csak teszi, amit kérek. Ha kell, meg is halna értem. És talán… én is érte…

– Hozd be! – utasítom, mire bólint egyet, majd sarkon fordul, és kimegy.

Pár perc múlva robbanásszerűen kinyílik az ajtó, és Louis belöki rajta Emersont. Emerson az egyik beépített emberem a rendőrségnél. Az a dolga, hogy tökéletes egérutat biztosítson számunkra, hogy az áru zökkenőmentesen jusson el, ahová kell.

– Mr. Salvatore… én… – dadogja.

– Mit te? – kérdezem indulatosan. Szabad utat ígért egy szállítmányom behozatalára, de az utolsó pillanatban lekapcsolták a futáromat, és ez nem tesz jót az üzletnek. Ahogy a nevemnek sem, és ezt nem engedhetem.

– Térdre, kutya! – Louis erővel a földre löki, úgy borul fölé edzett testével, akár egy sötét végzet. Hiába idősebb már, erős, mint a bivaly.

Elnyomom a szivart, majd felállok, összegombolom a zakóm gombjait, és elindulok felé. Látom a félelmet a szemében, ahogy a legtöbb emberében, aki hibázott, és aki az életéért könyörgött a halála előtt. A teste remeg, a pupillája a kétszeresére tágult. Pontosan így néz ki egy előttem térdelő, rettegő ember.

– Uram… kérem!

– Tudod, mit érdemelnek azok, akik nem teszik azt, amit kérek?

– Uram… – jön az újabb könyörgés.

– Azt kérdeztem, tudod, mit érdemelnek azok, akik nem teszik azt, amit kérek?

– Igen – válaszolja már-már könnyes szemmel –, uram, adjon még egy esélyt!

– Tudod, hogy nálam nincs második esély. – Felveszem a pisztolyt az asztal széléről, és a fejéhez szegezem. Azt a pisztolyt, mely az apámé volt. Azt a pisztolyt, mellyel éveken keresztül kíméletlenül ontottam az ellenségeim vérét.

– Kérem, uram, visszaszerzem az árut! Megteszek mindent, csak kérem, ne öljön meg! – hadarja kétségbeesetten. – Esküszöm, uram, meglesz! Soha többé nem fordul elő! Nem hibázok!

Minden ember fogadkozik a halál torkában. Összehúzom a szemem, és lenézek rá. Én döntöm el, ki hal meg, és ki marad életben. Van, aki építésre született erre a világra, és van, aki pusztításra. Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy én hova tartozom.

– Rendben, Emerson. Kapsz egy újabb esélyt. De csak azért, mert egy kurva drága szőnyegen térdepelsz, és nincs kedvem a mocskos véreddel összekenni. Állj fel!

Remegve feláll, és felnéz rám.

– Köszönöm, uram, ígérem, ez nem fordul elő még egyszer!

– Abban biztos vagyok. Kapsz huszonnégy órát, hogy helyrehozd, amit elrontottál.

Lassan megfordulok, leteszem a pisztolyt az asztal szélére, és visszaülök a székembe.

– Meglesz az utolsó grammig, uram – fogadkozik.

Fejbe lőhetném, de akkor hogy kapom vissza az árut? Sehogy. Emerson törleszteni fog, amikor eljön az ideje.

– Most elmehetsz!

Nem válaszol, lehajtott fejjel és sietős léptekkel elhagyja az irodámat.

– Uram, jó ötlet volt elengedni? – Louis közelebb lép hozzám.

– Ki mondta, hogy elengedtem? Megvárjuk, amíg visszaszerzi az árut, aztán nyírd ki! Mint mondtam, nincs második esély.

– Igen, uram – bólint Louis egyetértően.

– Elmehetsz te is – intek az ajtó felé. – Figyeld Emerson minden lépését! Az emberek kétségbeesésükben szoktak kurva nagy faszságokat csinálni.

– Értettem, uram – bólint, majd megfordul, és elindul az ajtó felé.

– Küldd be Oliviát!

Ideges vagyok. Kell egy kis lazítás, és Olivia meg tudja adni nekem azt a bizonyos lazítást. Kivételes nő kimagasló képességekkel, így nem volt kérdés, hogy nekem fog dolgozni.

Az első nő az életemben egy kurva volt. Nem volt szép, sem okos, csak egy megdugandó lyuk. Louis azért hozta nekem, hogy férfivá váljak.

Becsukom a szemem, szinte filmként pereg le előttem az akkori jelenet.

– Meg kell dugnod. Kifizettem – közli Louis szárazon, érzelemmentesen, közben maga elé engedi az ajtóban várakozó lányt.

– Egy kurvát? – nézek rá fintorogva.

– Hé, kisfiú! Jobb lesz, ha befogod a szád, és…

– Kussolj, lotyó! – Louis megfordul, és pofon vágja. – Nem tudod, kivel beszélsz. – Megragadja a torkát, mire a vékony, alulöltözött lány vergődni kezd erős ujjai között.

– Engedd el, még kinyírod! – Rákiabálok, mire Louis azonnal elengedi a lányt, aki sietve kirohan a mosdóba. – Minek hoztál ide kurvát?

– Azért, hogy férfivá válj. Tudnod kell, hogyan működik a világ. Ismerned kell a nőket, mert ők legalább akkora veszélyt jelentenek, mint bárki más. Ez is a része annak, amiket tanítok neked.

– Nem akarom! Nem tetszik.

Nem akarok egy olcsó kurvát megdugni egy koszos motelban.

– Alexander… – Louis elém áll, és megmarkolja a vállamat. – Meg kell tenned! Gondolj arra, ezt azért teszed, hogy egyszer visszakaphasd azt, ami a tiéd. Hidd el, szexszel nagyon sok mindent elérhetsz. De ha szűz vagy…

– Ne mondd ki még egyszer!

Szűz… olyan, mintha gyerek lennék. Igaza van, férfivá kell válnom. Ki nem szarja le, hogy kurva. Ez is csak a hadjárat része.

– Rendben. Hagyj magunkra!

– Ezt vedd fel! – A kezembe nyom egy fényes csomagot. – Bízd rá magad, ő tudni fogja, mit csinálj.

Louis sarkon fordul, és magamra hagy ezen a lepratelepen. Leülök az ágyra, és megforgatom a kezemben lévő kis csomagot. Csak meg kell basznom. Egy eszköz. Egy kurva. Aki által ma férfivá válok.

Kinyílik a fürdőszoba ajtaja. Jobban felé fordulok, hogy szemügyre vehessem ezt az agyonmázolt nőt. Elindul felém, közben végig engem néz. Az előbbi sértődöttségnek nyoma sincs. Letérdel elém, és elkezdi kigombolni a nadrágomat.

– Nem voltál még nővel, ugye? – Megharapja az alsó ajkát, mely vastag és vörös.

– Nem – válaszolom egykedvűen.

– Ne aggódj, majd én bevezetlek, bízz bennem! A gorillád pontos utasítást…

– Fogd be! – A hajába markolok, és kényszerítem, hogy nézzen fel rám. – Csak tedd a dolgod!

– Ahogy akarod. – A feje az ölembe bukik, és vadul szopni kezdi a farkam. Percekig semmi hatás. Érzek valami lágy bizsergést, érzem, hogy kezdek ellazulni. Egyre erősebben markolja a farkam. A lepedőbe markolok, kezdem élvezni…

– Szép farkad van, Alexander… – Feláll, és letolja a bugyiját. – De szebb lesz bennem. – Elveszi tőlem a kis zacskót, kibontja, majd felhúzza a gumit merev farkamra. Hanyatt dönt az ágyon, és rám ül. Könnyedén elnyeli minden egyes centimet. Mozogni kezd, és sikítozni. – Bassza meg, de kemény vagy, Alexander! – Ugrálni kezd rajtam, közben a hatalmas csöcsét gyúrja. – Ez az! – sikítozza fölöttem. – Basszál meg azzal a nagy farkaddal!

– Baszki! – Szinte ordítom. Valami furcsa érzés kerít hatalmába, a testemet rázni kezdi az… orgazmus. Tudom, milyen elélvezni, hiszen egészséges kölyökként vertem már ki magamnak, de egy forró punciba élvezni mégis más. Még pár körkörös mozdulat, majd a lány mellém zuhan. Kapkodva veszem a levegőt. Életem első dugása. Egy kurvával.

– Elsőre nem is rossz. Ha gondolod… – Végigsimít a mellkasomon, de egy határozott mozdulattal ellököm a kezét.

– Öltözz fel, és húzz el!

Felülök.

– Tessék?

– Azt mondtam, húzz el! – kiabálok rá ezúttal.

– De azt hittem…

– Süket vagy, baszd meg? Takarodj!

Mintha csak tegnap történt volna az egész. Még most is érzem az olcsó kurva pacsuli parfümjének az illatát. Egy utolsó szajha volt, akiért Louis fizetett. Életünk első szexuális élménye nem mindig szerelemben és szerető karok között születik. Nekem biztosan nem. Az első nőért fizettem, viszont ma már azt a nőt kapom meg, amelyiket csak akarom.

Észreveszem, hogy óvatosan kinyílik az ajtó, melynek szélét vékony női ujjak markolják.

– Gyere be! – utasítom.

– Mr. Salvatore. – Olivia elindul felém. A járása könnyed és kecses, hosszú szőke haja meztelen vállát simogatja. Két éve van mellettem, azóta lesi minden kívánságomat. Utcalány volt, de a legjobb és legelőkelőbb fajtából. Elit kurva. Azonnal felfigyeltem rá és a képességeire. Olivia gyönyörű nő, megadja nekem, amire vágyom. Nem kérdez, csak teszi, amit elvárok tőle. Odaér hozzám, lassan felé fordulok a székemmel.

– Térdre!

Szó nélkül elém térdel, és elkezdi kicsatolni az övemet. Nem néz rám, én viszont végig őt nézem. Alig várom, hogy végre a szájába vegyen, és keményen leszopjon. Semmi mást nem akarok, csak a torka mélyére zuhanni, majd miután kiélveztem, beleélvezni. Óvatos és átgondolt mozdulattal lehúzza a sliccem, majd kiszabadítja egyre keményebb farkamat. A szőke hajzuhatag a lábamra omlik, és elnyelnek formás ajkai. Egyik kezemet selymes hajába vezetem, hogy irányíthassam a mozgását. A fogai néha megkarcolják az érzékeny bőrt, közben kurva erősen szorítja a farkamat, le-fel mozogva rajta. Igen, pontosan erre van szükségem. Az álla alá nyúlok, és felbillentem a fejét. Látni akarom, ahogy a szájába enged. Felnéz rám, a szeme csillog, az arca pirospozsgás. Élvezi, és én is. Vadul szopja a farkamat, ficánkoló nyelvével simogatja a makkom alatti érzékeny bőrt.

– Keményebben, Olivia! – Kicsit rászorítok a fejére. – Csináltad már jobban is! – Mélyebbre enged, megmorzsolja a herémet, közben hümmögve cuppog, néha öklendezik is, ahogy jobban felé lendül a csípőm. Keményebben csinálja, a farkam pulzálni kezd, majd néhány erőteljes mozdulat, és morogva a szájába élvezek. Úgy nyeli minden cseppemet, mintha maga a mennyei manna volna. Végignyalja újra és újra, miközben rajongással néz fel rám. Olivia odaadó. Talán túlságosan is. És igen, én ezt rohadtul ki is használom minden egyes alkalommal. Miután alaposan megtisztított, óvatosan visszacsúsztatja a farkamat a bokszerbe. Felhúzza a nadrágom sliccét, becsatolja az övemet, és felnéz rám, de még mindig előttem térdel.

– Elmehetsz – közlöm ridegen, mire válaszul csak bólint. Nem kellenek szavak, és ezt ő is tudja. Feláll, és kimegy az irodámból. Ezt szeretem. Amikor minden emberem bármikor, bármiben a rendelkezésemre áll.

Emerson ígéretéhez hűen szállította az árut, melyet az embereim azonnal elkezdtek szétteríteni a városban. A zsaru hibázott, ami majdnem kurva sok pénzembe került. Ebben a buliban nem lehet hibázni. Nincs második esély. Nem érdekel, hogy családja van. Azokat sem érdekelte, akik az én családomat megölték. Ez a világ kegyetlen, ahol az élet mit sem ér, ahol a döntéseknek súlya van.

Gonosz lennék? Igen. Börtönt érdemelnék? Nem. Rosszabbat. De ki vagy mi dönti el, hogy egy ember jó vagy rossz? Nem lehet mindenki jó, mert a gonosz táplálja a jót. Ha nem lenne gonosz, akkor a jó sem létezne. Lehetett volna nekem is nyugodt életem, de nem az a sorsom. Az már eldőlt a születésem jogán. Azt mondják, a sorsunkat mi magunk irányítjuk. Dönthettem volna úgy, hogy elmenekülök, és a könnyebbik utat választom, de nem így tettem. Pontosan arra az útra léptem, amire születtem. Ítéljen el az, aki soha nem cselekedett még rosszat.

Nem várok megértést, nem várok együttérzést, csak elégtételt akarok.

A családomért.

Az életemért.

– Uram! – Louis lép be az irodámba jókedvűen.

– Hallgatlak.

– Emerson kiiktatva – közli elégedetten.

– Helyes.

– Ma este…

– Igen, tudom. Az adományest – sóhajtom.

Hivatalos vagyok egy estélyre. Ez amolyan magamutogatás, melyen kötelezően meg kell jelennem. A világ nem tudja, ki vagyok, pontosabban azt nem tudják, hogy én vagyok a Vezér, hogy én irányítom a város sötét részét. Azon részét, melynek létezéséről sok ember nem is tud. Boldog birkák, akik egy cseppnyi mámorban élnek, megelégedve az élet egyszerű örömeivel. Mindenki gazdag és befolyásos embernek hisz, az elveszett, majd meglett Salvatore gyereknek. Hónapokig cikkeztek az újságok arról, hogyan ölték meg a szüleimet, és hogy hogyan tűntünk el a húgommal. Én előkerültem, de a húgom soha. Őt még mindig keresem. Tudom, hogy életben van. Egyszerűen érzem. Hiszem. Semmi másban nem hiszek, de ebben az egyben igen. És egy napon megtalálom őt…

– Természetesen megjelenünk. Hiszen számítanak New Orleans egyik legnagyobb adományozójára.

Igen, adományozok. Ez is egyfajta álca. Az igazság az, hogy szívesen segítek árva gyerekeken, mert tudom, mit élnek át. Éltem én is az utcán, miután el kellett hagynom az otthonomat. Ettem a földről, kúsztam a mocsokban. Louis megpróbált méltó körülményeket teremteni nekem, de az első időszak nehéz volt.

Üldözött lett az üldözőből.

Mindent elvettek tőlem. Szó szerint mindent. Néhány fényképet és ruhát szedtem össze mielőtt magam mögött hagytam a régi életemet. A biztonságot jelentő házunkat, a luxust, hogy aztán csóró utcagyerekként bolyongjak a városban. Az élet kemény volt velem, így kemény lettem én is.

– Igen, uram.

– Most hazamegyek. Két óra múlva gyere értem! – Felállok, és elindulok az ajtó felé.

– De, uram…

– A saját autómmal megyek, küldd az embereidet utánam!

– Értettem – biccent Louis, és félreáll, hogy kimehessek.