NYOLCMURRAY A levéltáros, Dennis Thompson már akkor sem volt kis darab, amikor ő és Murray együtt teljesítettek szolgálatot. Mostanára azonban ugyanolyan széles volt, mint magas, fénylő fejbőrrel és a szemöldöke fölé tolt két szemüveggel. – Nem vált be a multifokális lencse – mondta, majd leemelte az olvasószemüveget a fejéről, az orrára helyezte, és a Murray-nek kikeresett két akta borítójára pillantott. – Tom Johnson. Caroline Johnson. Mivel a névtelen képeslap Caroline Johnson halálának évfordulóján érkezett, elsősorban ezzel az üggyel való kapcsolata merült fel, ám mivel a nő halála elválaszthatatlanul összefonódott a férjéével, Murray úgy határozott, hogy az elején kezdi. – Igen, ezek azok. Köszönöm. Dennis áttolt egy A4-es füzetet a pulton. Mindegyik oldalán szép rendezett oszlo

