HATVANNÉGYANNA
A lépcsőfordulóból zaj szűrődik be a lakásba. A lift halk csengetését hallom, amely azt jelzi, hogy megérkezett a kívánt emeletre. Anyára nézek, ő azonban az ajtóra szegezi a tekintetét.
– Ki az? – kérdezem suttogva, de nem felel.
Lehet, hogy a rendőrség?
Mark biztosan azonnal felhívta őket, amint elindultunk Eastbourne-ből; tudják, hogy itt vagyunk. És most, hogy megtalálták apa holttestét, rájöttek, hogy mit tett – hogy kivel vagyok éppen… Minden reményemet Markba és Murray-be fektetem – abba, hogy képesek értelmezni a dolgokat, és összerakni, hogy kettő meg kettő az négy.
– Nyisd ki az ajtót! Tudom, hogy itt vagy!
A megkönnyebbülés olyannyira megrészegít, hogy kis híján felnevetek. Bár nem a rendőrség, de neki is szinte ugyanannyira örülök.
Anya nem mozdul, én visz
