HATVANÖTMáig emlékszem Laura tekintetére.
Ott állt a küszöbön, az arcára fagyott rémülettel.
– Csengettem. Nyitva volt az ajtó, úgyhogy… – mondta, a holttestedet bámulva. A vér kezdett megalvadni. A mennyezeti lámpa fénye visszatükröződött a padlón összegyűlt fénylő pocsolyában; mintha csak ezüst glóriád lett volna. – Mi történt?
Rengetegszer eszembe jutott az a pillanat. Hogy mit feleltem. Vajon másképpen történtek volna a dolgok, ha elmondom neki, hogy baleset volt? Hogy elveszítettem a fejem, és kirobbant belőlem a düh? Hogy az alkohol miatt olyasmit csináltam, amit nem akartam?
– Megöltem.
Elsápadt.
Éreztem, hogy begörcsölnek a tagjaim, és rájöttem, hogy ugyanebben a testtartásban vagyok, amióta csak… amióta a földre estél. Felegyenesedtem. Emlékszem, továbbra is az üveg nyakát s
