– Mit számít az? Úgysem ismered.
– Menj a picsába, Hamid!
Megfordulok, hogy faképnél hagyjam, de elkapja a karom, és visszaránt.
– Elif Al-Falahinak hívják, és apám barátjának a lánya. Alig ismerem, de nem ez a lényeg.
– Engedj el – rázom a kezem, hogy szabaduljak tőle, de egyre erősebben fog. Csak azért sem fogok sírni, de ebben a pillanatban szeretnék világgá rohanni.
– Elengedlek, ha megígéred, hogy nem szaladsz el. Hadd magyarázzam meg, könyörgöm, Cat! Hallgass végig, ne menj el!
A hangja kétségbeesett és olyan megtört, amilyennek még sosem hallottam. Szívfacsaró. A pulzusom vadul lüktet a nyakamban, a torkomat egy bazinagy gombóc szorítja el. Nem sok kell hozzá, hogy elhányjam magam.
Hamid lassan, óvatos mozdulattal átölel hátulról, és a karjait szorosan körém fonja. Állát a vá
