Hiányoznak az összebújós estéink a szófán, amikor figyelhetem Dylant főzés közben a konyhában. Hiányzik hallanom a folytonos civakodásukat, ami nem is igazi veszekedés, csak olyan testvéries szivatás szeretetből. Hiányzik, hogy Liam pólójában bújjak az ő ágyába, és hogy Dylan morcos arcát lássam meg reggel először, amikor kinyitom a szemem. Egyszerűen velük akarok lenni, sokkal jobban vágyom erre annál, mint hogy bárkinek is a nőies függetlenségemet bizonyítsam.
Ma reggel az előadáson, ahelyett, hogy a 18. századi angol irodalom szatirikus költészetére koncentráltam volna, azzal volt tele a fejem, hogy mennyire imádtam együtt fürdeni Liammel múltkor a fürdőkádban. Mindez oda vezetett, hogy összeszedtem minden bátorságom, vettem egy üveg vöröset – Dylan kényes ízlését ismerve, a legdrágább
